A rablás célját támasztja alá az is, hogy a 26 éves férfi magával vitte az elkövetés egyik eszközét, egy tíz és fél centiméter pengehosszúságú kést – közölte Szekeres Tibor, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
A makói családi házban szombaton este fél kilenckor találták meg a három áldozatot – egy idősebb asszonyt, valamint egy fiatal férfi és nőt – akiknek testén szúrt és vágott sérülések voltak. Az áldozatok közül az idős nő a fiatal lány nagymamája volt, a fiatal férfi pedig egy helybéli orvos fia, és az unoka udvarlója.
A feltételezett elkövetőt, kevesebb mint 24 óra alatt, vasárnap kora délután fogta el a rendőrség Szegeden.