Belföld

Megalakult az új baloldali ifjúsági szervezet

A Fiatal Baloldal kongresszusán a küldöttek döntöttek egy új, nyitott baloldali ifjúsági szervezet létrehozásáról. A Societas alakuló ülése után mintegy két és fél hónap áll majd rendelkezésére, hogy létrehozzák a helyi szervezeteket.

A Fiatal Baloldal szombaton megkezdődött kétnapos tisztújító kongresszusán döntöttek a jogutód nélküli feloszlatásról, és egy új szervezet létrehozásáról, egyetlen elnökjelöltnek pedig a kiszivárgott hírek szerint Varga László szocialista politikust, a FIB eddig elnökét jelölték.

A Societas ezt követően, várhatóan nyár végén újabb kongresszust tart majd, ahol a jelenlegi egyszerűsített, a bejegyzést megkönnyítő alapszabálynál összetettebb dokumentumot fogalmaznak majd meg. Ennek mellékleteként a szervezet tisztaságának, korrektségének és nyitottságának érdekében etikai és fegyelmi szabályzatot fogadnak majd el.

A kongresszuson vasárnap részletes vita után, Iránytű címmel új programot fogalmaznak majd meg. A résztvevők közül többen is jó hangulatúnak minősítették a kongresszust, de elmondták, hogy nem kevés félelem is van a résztvevők körében. Félelem elsősorban amiatt van, hogy képes lesz-e megszabadulni az új szervezet a volt alelnök, a csalás miatt letartóztatott Zuschlag János nevétől és “örökségétől”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik