Belföld

Kákosy: félidőben adtuk fel

A távozó gazdasági miniszter a Napi Gazdaságnak úgy fogalmazott, hogy politikusként elfogadja, liberálisként megérti, ám sportemberként nehezen ért egyet az SZDSZ kilépésről hozott döntésével.

Kákosy Csaba nem hisz a kisebbségi kormányban, bár lehet, hogy a végén kifizetődő lesz: baloldali kormány alakul, amely valódi baloldali politikát csinálhat. A koalíciós szakításról elmondta, hogy őt egy focimeccs első félidejének végén hívták a pályára, aztán a csapat úgy döntött, hogy nem megy ki a második félidőre. A rendes játékidő 2010-ig tartott volna.

Nem arról van szó, hogy az ellenfél játszik jól, hanem arról, hogy mi játszunk rosszul. Szerintem ilyenkor az a dolgunk, hogy megpróbáljunk másképp játszani, vagy játsszunk más összeállításban, de vigyük végig a meccset – fogalmazott a minisztérium távozó vezetője.

Kákosy szerint tavaly decemberben kezdődött hivatali ideje alatt a vasúttal foglalkozott a legtöbbet. Számos olyan lépést tettek meg, amelyek arról szóltak, hogy az államvasutakból modern, utasbarát szolgáltató vállalat legyen. A miniszter valószínűleg a magánszférában fog elhelyezkedni, vele együtt távoznak a tárcától közvetlen munkatársai és Dióssy Gábor államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik