Belföld

Uniós pénzből fejleszt a mentőszolgálat

Tizenöt és félmilliárd forintos európai uniós pénzhez jut az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az elkövetkező években a Nemzeti Fejlesztés Terv révén, ebből a pénzből mentőállomások épülnek, megvalósulhat a gépkocsik cseréje, és fejlesztik az informatikai hálózatot - mondta el Göndöcs Zsigmond főigazgató a mentőszolgálat megalakulásának 60. évfordulója alkalmából vasárnap Budapesten.

A főigazgató közölte: a 15 percen belüli helyszínre érkezés jelenlegi 78 százalékos arányát szeretnék 90 százalékosra javítani. Úgy vélekedett, jó szakmai döntés a mentés és betegszállítás szétválasztása.

Székely Tamás leendő egészségügyi minisztertől azt kéri, támogassa a mentőszolgálat stratégiáját, továbbá bízik abban, hogy a fejlesztések megvalósulnak, hiszen – mutatott rá – minden politikai erőnek pártolnia kell a jól működő sürgősségi ellátást.

Székely Tamás kijelölt egészségügyi miniszter – arra hivatkozva, hogy ő még hivatalosan nem a tárca vezetője – az újságíróknak mindössze annyit mondott: a mentés és a sürgősség ügyét a legfontosabb dolognak tartja.

A kerek évfordulón a mentősöket és családtagjaikat egész napos program várja, az ELMŰ Sporttelepén. A kilátogatók megnézhetik a mentőmúzeum vándorkiállítását, egyebek között lesz mentési bemutató, mentőversenyen, főzőverseny is.
A mentőszolgálat létrejöttének 60. évfordulója alkalmából miniszteri okleveleket, dicséreteket és különböző elismeréseket adtak át a szolgálat dolgozóinak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik