Belföld

Sztrájk előtti tisztogatás a BKV-nál

Visszavonták Somodi László közlekedési vezérigazgató-helyettesi megbízatását. Sőt, a paraméterkönyvvel kapcsolatos koordinációval idén februárban megbízott Bosnyák Gyula stratégiai igazgató is távozik a cégtől.

Távozik posztjáról a BKV Zrt. közlekedési vezérigazgató-helyettese. Somodi László felmentésének fő indokaként a vezetése alatt készített 2008-as Paraméterkönyv szakmai alkalmatlansága szerepel. Ugyancsak visszavonják Bosnyák Gyula stratégiai igazgató vezetői megbízását is – áll a BKV közleményében.

Somodi László még a tavalyi évben kapott megbízást a BKV Zrt. 2008. évi paraméterkönyvének elkészítésére, szakmai kidolgozására, melynek közlekedési vezérigazgató-helyettesként szakmai felelőse volt. A paraméterkönyvet szakmai indokok miatt sem a fővárosi kerületek képviselői, sem a BKV Zrt. felügyelőbizottsága, sem a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztálya, sem a Fővárosi Közgyűlés Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottsága, sem pedig fővárosi közlekedésben érintett civilszervezetek nem fogadták el.

Somodi László feladata a továbbiakban a Budapesti Közlekedési Szövetséggel, a régióval és az agglomerációs településekkel való kapcsolattartás lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik