Magyarországon a szabad iskolaválasztás – egyre több helyről vitatott – elve megengedi, hogy a szülő olyan iskolát keressen gyermekének, amelyben elvárásainak, a szülők és a család elveinek megfelelő nevelésben és oktatásban részesítik. Egyre kevesebb viszont a gyerek, és az iskolák túlélése sokszor az oda jelentkező, odajáró diákok számán múlik. Az iskolák ezért nagy igyekezettel, kiválóságuk hangoztatásával próbálják meg magukhoz csábítani a kisdiákokat.
A túl sok különóra a kisdiák szabad játékidejéből vesz el
Rossz divat a sok különóra
Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a szülők választásában az az egyik legfontosabb szempont, hogy az iskola minél többféle elfoglaltságot nyújtson a gyermeknek, illetve adjon programot a szabadidő eltöltéséhez is. Gyakori jelenség, hogy ambiciózus szülők példáját követve divattá, státusszimbólummá válik a gyerekek sokféle különórára járatása.
A túl sok – és a gyerek érdeklődését és teherbírását figyelmen kívül hagyó – különóra viszont a kisdiák szabad játékidejéből vesz el, és hajszolttá teszi a napirendjét, fokozza az iskolába lépéssel amúgy is együtt járó fizikai és pszichés megterhelést. Ranschburg Jenő pszichológus épp ezért nem ért egyet ezzel a tendenciával. A FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy ő éppen arra szokta felhívni a szülők figyelmét, hogy ne az „étlapot” nézzék – hogy, mondjuk az angolon, spanyolon kívül még hol oktatnak hottentotta nyelvet –, hanem a pedagógust, a tanítót keressék, miközben informálódnak az iskoláról.
A kultúrát szereti meg a gyerek a tanítón keresztül
Ha ismeri a szülő a saját gyerekét, akkor tudja azt is, milyen típusú tanító néni tud hatni a gyerekére – szögezi le az ismert gyermekpszichológus. Van gyerek, akinek szigor, következetesség és ellentmondást nem tűrő hang kell. A másiknak pedig pont az ellenkőzője: lágyság, engedékenység, anyáskodás. Van aki ilyen környezetben tud igazán teljesíteni, van aki olyanban. Ebben gyerekkori tapasztalatok és a veleszületett tulajdonságok is szerepet játszanak.
Az első évek különösen nem az iskola technikai felszereltségéről és a modern oktatási technikákról szólnak, hanem a pedagógus személyes hatásáról. Ha egy gyerek megszereti a tanító nénit, akkor rajta keresztül a kultúrát szereti meg. Ha pedig utálja a tanító nénit, akkor a kultúrát utálja meg, sokszor egész életre – hívja fel a figyelmet Ranschburg Jenő.
Hatévesek és nyolcévesek az iskolapadban
Mindenekelőtt természetesen azt kell eldönteniük a szülőknek, hogy egyáltalán menjen-e a gyerek iskolába. A tankötelezettség alsó határa elég rugalmas Magyarországon. A törvény szerint, amennyiben iskolaérett valaki, már hatodik születésnapja előtt (ha az adott év végéig betölti 6. évét) mehet iskolába, ugyanakkor arra is lehetőség van, hogy valaki csak nyolcévesen üljön be az iskolapadba.
Nyilvánvaló, hogy indokolt esetben igen nagy szüksége van a kisgyermeknek arra, hogy időt nyerjen fejletlen részképességeinek kiteljesítéséhez, tehát egy évvel később kezdje meg iskolai tanulmányait. Az indokolatlan visszatartás azonban kifejezetten káros lehet, mert csökkenti az iskolára érett gyerek optimális fejlődésének lehetőségeit, unatkozik az óvodában, már nem partnerek számára a játszótársak, érdektelenek a felkínált foglalkozások.
Van gyerek, akinek szigor,van, akinek engedékenység kell
—-Nyílt napok, írástanítás, művészeti nevelés—-
Hogyan tájékozódjunk?
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karának docense, Kereszty Zsuzsa szintén azt tanácsolja a szülőknek, hogy legelőször is menjenek el az iskolába és kérdezzék meg, ki lesz a tanító. Ha egy hosszabb-rövidebb beszélgetés után úgy érzik, szívesen rábíznák a gyereküket, akkor válasszák őt. Ha ez a bizalom nem születik meg, akkor keressenek másik pedagógust vagy akár másik iskolát – mondta el a FigyelőNet kérdésére a szakember.
Nagyon sok információt szerezhetünk az iskolákról a nyílt napokon, ahol „meg lehet szagolni”, hogy milyen az iskola, fontos benyomásokat szerezhetünk az ottani légkörről – mondja Kereszty. Érdemes azt is megkérdezni, hogy mennyire hangsúlyos az – ének-zenei, a vizuális és a mozgásos – művészi tevékenység aránya. Egy jó iskolában ugyanis tudják, hogy nagyon fontos ebben az életkorban az érzelmi intelligenciára ható művészeti nevelés.
Kérdezzük meg a tanítót arról is, milyen módszerrel tanítja az írás-olvasást – tanácsolja ezek mellett Kereszty Zsuzsa. Ha a tanító azzal büszkélkedik, hogy az ő elsősei már karácsonyra írnak, akkor semmiképp ne adjuk oda a gyereket. Meg lehet ezt tanítani a gyerekek egy részének, de nagyon nagy ára lesz később az értelmetlen hajszának. A PISA-mérések is azt bizonyítják, hogy azok az országok a sikeresek, ahol hosszú az alapozó időszak. Finnországban 7 évesen mennek iskolába a gyerekek, és a 3. évfolyam végére (9 éves korra) kell tudniuk írni-olvasni.
Érezze jól magát a gyermek
Vekerdy Tamás is megerősíti Kereszty Zsuzsa véleményét a művészeti nevelésről. A gyermekpszichológus a FigyelőNetnek korábban kijelentette: azokban az iskolákban, ahova szeretnek járni a gyerekek, az eredményeik is jobbak. Az agyfiziológiai vizsgálatok pedig kimutatták, hogy a pozitív érzelmi hangoltság valamely területen nélkülözhetetlen az előrehaladáshoz.
Öröm nélkül nincs tanulás, nincs fejlődés – mondta Vekerdy, aki Márai Sándort idézte: csak a nyárspolgár hiszi azt, hogy a művészet művelődési anyag. A többé-kevésbé normális ember tudja, hogy élmény, ami felveri az életörömöt. Az iskola is adhatna olyan élményeket, amivel a gyermek ember- és világismerethez jut. Ezért lenne fontos sokkal nagyobb hangsúlyt helyezni a művészeti nevelésre.
Fontos a művészeti nevelés
Mindenkinek jó az integráció
Sokszor felmerülnek különböző félelmek az iskolaválasztásnál a – roma vagy a sajátos nevelési igényű tanulók – integrált oktatásával kapcsolatban. Kereszty Zsuzsa szerint, ha az iskola ezt jól csinálja (és nem azért, hogy némi pluszpénzhez jusson), akkor az együttnevelés nagy előnyt nyújt mind az ép, mind a sajátos nevelési igényű, illetve mind a roma, mind a nem roma gyerekek számára.
Hogy hogyan tud, mondjuk egy csökkentlátó vagy egy roma gyereket a tanító befogadni, az kizárólag a tanítón múlik. A kicsik boldogan elfogadják egymást, ha a felnőttektől ezt látják. Ha viszont a felnőtt távolságtartó, elutasító, ha a felnőtt különbséget tesz a gyerekek között, a gyerekek átveszik ezt a magatartásmintát – magyarázza Kereszty.
Hagyományos vs. alternatív iskola
Szakemberek ma már nem is az alternatív iskola–hagyományos iskola problémáról, hanem a tananyagközpontú iskola és a személyközpontú iskola kettősségéről beszélnek. Az előbbiben központi dokumentumok pontosan előírják, hogy mit kell tanulnia mindenkinek. Ez – az utóbbi hívei szerint – nagyon nehezen biztosít elfogadó környezetet, hiszen nem azokról szól, akik tanulják a tananyagot, hanem magáról az egységes tananyagról. Arról, hogy mit kell megtanítani, nem arról, hogy kinek.
Lányi Marietta, a Gyermekek Háza szakmai vezetője szerint viszont, ha van idő megismerni az egyes gyerekek különböző képességeit, adottságait, lehetőségeit, és tiszteljük a különbözőségeiket, akkor már képes a tanító úgy szervezni a tanulási folyamatot, hogy minden egyes gyereknek pont jó legyen. Ehhez viszont ki kell mondani, hogy nem a mérhetetlenül felduzzadt tantárgyakra koncentrálunk, amelyeket minden gyerek torkán le kell nyomni, hanem az adott gyerekre, hogy ő hova tud eljutni.
A személyközpontú módszerrel nevelő – alternatív – iskolák ellenzői viszont épp ezt tartják azok hátrányának. Általában ugyanis nem a Nemzeti alaptanterv alapján haladnak, így ha valamilyen okból időközben iskolát kell váltani, nem lesz egyszerű új intézményt találni, illetve nehéz lesz az új közösségbe beilleszkednie a gyereknek. A másik érv az alternatívák ellen, és ezt az általunk megkérdezett „waldorfos szülők” is megerősítették, hogy nem minden kisgyereknek jó az a szemlélet, ami ezekben az iskolákban honos.
Máshogy nézik a világot, mint tíz-húsz évvel ezelőtt
Felfedezni, kutatni, gondolkodni
A mai gyerekek mindenesetre sokkal ingerdúsabb környezetben nőnek föl, jóval több információszerző eszköz veszi őket körül, ezért egész máshogy nézik a világot, mint akár a tíz-húsz évvel ezelőtti iskolások. Többek között ezért unatkoznak az olyan órákon, ahol a régi módszerekkel próbál a pedagógus tanítani. Nem lehet ma is ugyanúgy kiállni a tábla elé, „minden ismeretek tudójaként”, és elmondani a gyerekeknek azt, amit mi fontosnak tartunk – állítja Lányi Marietta.
A pedagógusok sokszor úgy érzékelik, hogy a gyerekek nehezen leköthetők, nem motiváltak a tanulásra, fegyelmezési gondjuk van. Azokban az iskolákban, ahol hagyják a gyerekeket felfedezni, tevékenykedni, kutatni, gondolkodni, kevesebb az ilyen probléma.
