Belföld

Gyerekorvosoktól vesznek el pénzt

Magához rendelte az egészségügyi és az oktatási miniszterét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, hogy a népszavazás utáni feladatokról egyeztessenek. A gyerekorvosoktól elvesznek pénzt.

A házi gyermekorvosok vizitdíj-kompenzációját fogják szétosztani az összes háziorvosi praxis között; arról, hogy ez milyen elvek szerint történjen, még folynak a tárgyalások – mondta el Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, miután megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.

Pénzt osztottak (Fotó: MTI)

Pénzt osztottak (Fotó: MTI)

„Jelenleg szabad forrás mindösszesen annyi áll rendelkezésünkre, amit a házi gyermekorvosok kompenzációjára fordítottunk. Ez havi szinten 280 millió forint” – fogalmazott a szaktárca vezetője. Ez arra elegendő, hogy a praxisok működtetése ne legyen veszélyben – tette hozzá.

Ez a szétosztandó kompenzáció csak a negyede annak, amit a vizitdíjbevétel jelentett havi szinten az alapellátó orvosoknak – mondta Horváth Ágnes.

20 milliárdos kiadás

A tárcavezető elmondta: az ellenzék által kezdeményezett népszavazás nehéz helyzetbe hozta az ágazatot, hiszen nőni fog az orvos-beteg találkozások száma. Az ebből adódó kiadást az év végéig 20 milliárd forintra becsülte a tárcavezető.

Hozzátette: a szakmai szervezetekkel konzultálni fog annak érdekében, hogy megoldást találjanak a finanszírozás javítására. Az elképzelések szerint a forrásnövelést összekötnék egyfajta teljesítményrendszerrel.

Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény kapcsán Horváth Ágnes közölte: „sokan gondolkodnak koalíciós körökön belül különböző megoldásokon”. Mint mondta, a befektetés szempontjából nehéz helyzetbe hozta Magyarországot a népszavazás eredménye. „Értékelni kell a helyzetet, ezt teszik a koalíciós pártok is” – fűzte hozzá.

Több pénz lesz

Az oktatási miniszter, Hiller István is egyeztetett a miniszterelenökkel. Ennek eredményeképpen megerősítik az állami szerepvállalást a felsőoktatásban, s az elkövetkező években emelkedik a terület támogatása.

Jövőre a jelenlegi 223 milliárdról több mint 230 milliárdra, 2010-re pedig 241 milliárdra nő a terület támogatása – közölte Hiller. A miniszter elmondta, hogy tájékoztatta a kormányfőt a Felsőoktatási Kerekasztal legutóbbi üléséről is.

Beszámolója szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök támogatja a kerekasztal azon kezdeményezését, hogy a felsőoktatásban az államilag támogatott és költségtérítéses képzés között az átjárhatóság megmaradjon.

15 százalékok

A szeptemberben induló tanévtől a költségtérítéses képzésben a hallgatók legjobban teljesítő 15 százaléka átkerül az államilag támogatott kategóriába. Ugyanakkor az államilag finanszírozott képzésben tanuló, leggyengébben teljesítő 15 százalék költségtérítéses formában folytathatja tanulmányait – mondta a miniszter.

Ezzel a lépéssel a magyar felsőoktatás egyik legjelentősebb igazságtalanságát szeretnék felszámolni – jegyezte meg.
Hiller István elmondta: a cél a minőség javítása, a felsőoktatás színvonalának emelése. Hozzátette: ennek érdekében mindenkivel – legyen szakmai vagy politikai szervezet – megbeszéléséket kezdeményez, és lehetőség szerint egyetértésre kíván jutni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik