A Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén Demszky Gábor főpolgármester arra kérte Antal Attila BKV-vezérigazgatót, „hogy a teljes igazságot tárja a felügyelőbizottság elé” – közölte Nyáry Krisztián, a főpolgármester kommunikációs igazgatója.
A BKV hétfőn kiadott közleményben azt közölte, hogy a közlekedési társaság hivatalosan is értesült arról, hogy az Alfa Busz visszavonta a használt autóbuszok beszállítására adott ajánlatát. A BKV tudomásul veszi a döntést.
A BKV ezzel párhuzamosan középtávú járműbeszerzési stratégiát terjeszt a városüzemeltetési bizottság elé, hogy a járművásárlások előre kiszámítható módon történjenek.
Megkérdezik a vezérigazgatót (Fotó: Gáti András)
A felügyelőbizottság vizsgálatának lezárultáig a városvezetés nem értékeli a busztendert – szögezte le a városháza kommunikációs igazgatója.
Újrakezdik?
Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának tagja a FigyelőNetnek nyilatkozva elmondta – bár az Alfa Busz Kft. visszavonta ajánlatát – nem zárható ki, hogy a BKV vezetése újra nekifut a busztendernek.
„A pályázatot szinte az Alfa Buszra írták ki, hiszen kikötés volt, hogy csak évi hárommilliárd forintos buszforgalmazási tapasztalattal bíró cég indulhat, ebből pedig nem sok van” – jegyezte meg Vitézy hozzátéve, hogy véleménye szerint a szóban forgó, használt genfi buszok minősége is hagy kívánnivalót maga után.
Megbízhatatlanok
„Már közlekednek Budapest útjain ilyen, Genfből érkezett buszok, ám olyan gyakran hibásodnak meg, hogy a BKV régi buszaival helyettesítik őket” – mondta Vitézy Dávid. A használt buszokkal egyébként a 47-es, 49-es villamos vonalán végez pótlást a BKV alvállalkozója, a Nógrád Volán, melynek korábban Antall Attila volt a vezetője.
Vitézy a használt buszok árát is sokallja, szerinte az újonnan 70-72 millióba kerülő buszokat legfeljebb 35-36 millióért lehetne megvenni, hiszen az új busz árában benne van a garancia – és sok esetben az éveken át tartó karbantartás is.
Magyarázkodni kell
Lapunk információi szerint Budapest vezetésénél „kiverte a biztosítékot” a jelenlegi helyzet, így a BKV vezérigazgatójának sokat kell majd magyarázkodnia. Egy városházi forrásunk úgy tudja, hogy a busztender vizsgálatának lezárultáig minden lelassul a BKV körül, így a paraméterkönyvről – vagyis a járatritkítással kapcsolatban – is csúszik a döntés.
Ezt az információt erősítette meg Lakos Imre, a városüzemeltetési bizottság szabad demokrata elnöke is, aki a távirati irodának azt mondta, ismeretei szerint csúszik a paraméterkönyv-készítés folyamata.
Lakos hozzátette, hogy nem tart rendkívüli ülést a városüzemeltetési bizottság, előbb megvárják a városvezetés felkérésére lezajló BKV felügyelőbizottsági vizsgálat eredményét. Hozzátette, hogy a városüzemeltetési bizottság legutóbbi ülésén megfogalmazottaknak megfelelően fontosnak tartják, hogy a BKV márciusra készítsen egy járműbeszerzési tervet.
Napokon belül
Székely Gábor, a BKV felügyelőbizottságának elnöke közölte, hogy a felügyelőbizottság napokon belül összehívandó rendkívüli ülésén várhatóan döntenek majd a vizsgálat elrendeléséről, a közbeszerzési szakértő bevonásáról.
Átcsoportosítás
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület nyílt levélben kérte Hagyó Miklós városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettest, hogy a használt buszok beszerzésére szánt mintegy négymilliárd forintból inkább a tervezett járatritkítást akadályozzák meg.