Az egykori rendőri vezető elkötelezett híve volt a fővárosi önkormányzat és az illetékes szakbizottság által szorgalmazott városi rendőrség létrehozásának – méltatta életútját a szocialista politikus, hozzátéve, hogy Barna Sándor jogi és rendőri múltja jelentősen segítette a közterület-felügyelet határozott irányításában.
Danielisz Béla kiemelte: Barna Sándor olyan emblematikus vezető volt, akinek elvitathatatlan érdeme volt abban, hogy az 1990-es évek elején a demokratikus átalakulás feszültségek nélkül valósulhatott meg. A taxisblokád idején Budapest rendőrfőkapitányaként, a későbbiekben pedig, több mint tíz éven át, Demszky Gábor főpolgármester személyes tanácsadójaként tevékenykedett.
Az elnök elmondta azt is, hogy a közterület-felügyeletnél egyelőre a helyettes veszi át az ügyek intézését, rövidesen pedig pályázatot írnak ki a posztra.