Belföld

Visszamennek a börtönbe a Globex-vezetők

Jelentősen súlyosbította szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a Globex-ügy vádlottjainak büntetését.

Postáné Vellai Györgyike elsőrendű vádlott büntetését két év
hat hónap helyett 7 évre, Vajda László másodrendű vádlottét egy év nyolc hónap
helyett 6 év börtönre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla.

A vád szerint értékpapírok kibocsátása, portfóliókezelés,
illetve más ügyletek miatt 1996 és 1998 között sok száz kisbefektetőnek és több
önkormányzatnak összesen több mint hatmilliárd forintos kárt okozó sikkasztást,
hűtlen kezelést és tőkebefektetési csalást követtek el a vádlottak.

Postáné Vellai Györgyike (Fotó: MTI)

Postáné Vellai Györgyike (Fotó: MTI)

Mesés hozamot ígértek

Az első Globex-céget 1989-ben Németországban alapította Vajda László. A cég 1991-ben alakult részvénytársasággá, majd 1993-ban holdingot is létrehoztak, a cégcsoport luxusházak építésével és értékpapírok forgalmazásával, kezelésével foglalkozott.

Kötvényeik mesés hozamot ígértek, de a Globex jelentős vagyona mellett veszélyesen eladósodott. A beruházásokat hitelből fizették, és az önkormányzatoktól kezelésre átvett részvények után sem fizettek, és felélték a kisbefektetők által rájuk ruházott értékpapírokat is. A cég vezetői szerint a pénzügyi nehézségek nem voltak előre láthatóak, reális esély volt a követelések visszafizetésére, az összeomláshoz akkoriban a Postabanknál történtek és a sajtóban megjelent híresztelések vezettek.

Az ügy egyik legismertebb károsultja Sopron önkormányzata. A helyhatóság még 1997-ben 3,4 milliárd forint értékű értékpapír vagyon kezelésével bízta meg a Globexet, amelynek a cég csődjekor nyoma veszett. A nem teljesített szerződések fejében kapta meg a város a Globex hagyatékként a Hotel Rózsadomb valamivel több, mint 50 százalékát, amit 2004-ben mindössze 1,08 milliárd forintért értékesítettek.

12 napig voltak szökésben

A rendőrség 1998 októberében vette zár alá a társaság vezetőinek ingatlanait, miután a cég több felszólításra sem tájékoztatta befektetőit vagyonuk sorsáról.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 1999. január 7-én adott ki nemzetközi elfogatóparancsot Vajda és Vellai ellen, akiket a német hatóságok január 19-én el is fogtak Münchenben.

Vajda László és Vellai Györgyike 1999 januárjától 2001 augusztusától 2002 júliusáig házi őrizetben voltak, azóta nem hagyhatták el Budapest területét. Az elsőfokú ítéletet 2006
decemberében hirdették ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik