Belföld

A többség szerint nem kormánybuktató a népszavazás

Túlnyomó többségben vannak az „igen” támogatói a népszavazás mindhárom kérdésében, de mintha aktivizálódna a „nem” tábora is. Egyértelműen csökkent viszont azok aránya, akik szerint egy sikeres népszavazás után a kormánynak le kell mondania – derül ki a Medián januári kutatássorozatából.

A Medián kutatásának adatai szerint nem tűnik kétségesnek, hogy a „nemeknél” sokkal több „igen” szavazat várható a referendumon, a kérdés elsősorban az, hogy az utóbbiak elegen is lesznek-e, azaz meglesz-e a három kérdésben az eredményességhez szükséges bő 2 millió igen szavazat.

A nemmel szavazók is aktivizálódtak

A szavazási szándék januárban nem nagyon változott, viszont az „igeneket” támogatók körében jóval magasabb (60 százalék körüli) a részvételüket biztosra mondók aránya, ám az elmúlt hetekben a „nem” táborába tartozók is éledezni kezdtek, és két hét alatt jelentős mértékben erősödött az aktivitási szándékuk.

Így január közepén egyszerre mindhárom kérdésben a szavazókorú népesség 40 százaléka mondta azt, hogy biztosan elmenne és igennel szavazna a népszavazáson, és 5-6 százalék volt azoknak az aránya, akik elmennének és a nem mellett húznák be az ikszet.

Forrás: Medián

Forrás: Medián

Nem kormányváltó népszavazás

Az persze kérdés, hogy végül hányan fognak elmenni, hiszen a választás előtt rendre többen mondják magukat biztos szavazónak, mint ahányan végül tényleg leadják a voksukat. A szavazók mozgósíthatóságát az is befolyásolhatja, hogy szerintük mi a referendum igazi tétje. Ezzel kapcsolatban jelentős fordulat történt a közhangulatban: január elején még többségben voltak, akik szerint egy sikeres népszavazás után a kormánynak le kell mondania, két héttel később viszont már ennek az ellenkezőjét gondolták többen.

Ez a hangulatváltozás egyrészt megkönnyítheti azoknak a kormánypárti szavazóknak a dolgát, akik marasztalnák a kormányt, de szívesen leszavaznák a díjakat. Az MSZP-szavazók 15 százaléka állítja, hogy biztosan elmenne és igennel szavazna a kérdésekre (a nemmel szavazó „biztos” résztvevők aránya ennél kisebb, 12 százalék). A kormányváltó hangulat elillanása viszont csökkentheti az ellenzéki szavazók lelkesedését a népszavazás iránt.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.