Belföld

Szájer: Gyurcsány nem Svédország miniszterelnöke

A Fidesz elnöksége és európai parlamenti képviselői felszólítják a Gyurcsány-kormányt, valamint az EP kormánypárti képviselőit, hogy az uniós agrártámogatások kapcsán a magyar nemzeti érdekeket képviseljék - közölte Szájer József, a Fidesz EP-képviselője kedden Debrecenben, a párt kihelyezett elnökségi ülése keretében tartott sajtótájékoztatón.

Az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese leszögezte: a Fidesz sem 2013-ig, sem utána nem támogatja az európai agrárpolitika olyan változását, amelynek eredményeként a magyar gazdák kevesebb támogatást kapnának, mint eddig. Szájer József bírálta a miniszterelnök ezzel kapcsolatos davosi kijelentését, amely szerinte ellentétes a magyar gazdák érdekeivel.

Szájer József emlékeztetett rá, hogy Gyurcsány Ferenc davosi kijelentésében nem volt szó időhatárról, vagyis arról, hogy amit mond, azt a 2013 utáni időszakra gondolja.

Szájer József szerint Gyurcsány Ferencnek meg kell értenie, hogy ő nem Svédország, vagy Nagy-Britannia miniszterelnöke, azaz Magyarország érdekeit kell képviselnie az Európai Unióban. Magyarországnak és minden magyar állampolgárnak pedig az az érdeke, hogy minél több agrártámogatáshoz jussunk, és Európának meg kell tartania önellátását a mezőgazdasági termelésben – mondta Szájer József.

A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter szóvivő kérdésre válaszolva megerősítette: a két és félnapos debreceni kihelyezett elnökségi ülésen nem kerül szóba a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazás, az azzal kapcsolatos kérdéseket már korábban, siófoki kihelyezett ülésén áttekintette az elnökség.

Az európai parlamenti téma mellett – amelynek megtárgyalásán Szájer József és Schmitt Pál, a néppárti magyar delegáció vezetője is részt vett – az elnökség áttekinti a kormány megszorító intézkedései miatt nehéz helyzetbe került önkormányzati szféra állapotát, az afganisztáni magyar katonai szerepvállalást és a Kárpát-medencében élő határon túli magyar közösségek helyzetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik