A képviselői közlemény szerint a mezőberényi önkormányzat hétfői ülésén olyan határozatot fogadott el, amely alapján a „város nevében a polgármester átveszi a szélsőjobboldali nézeteket valló Jobbik Magyarország Mozgalomtól az árpádsávos zászlót”.
„Ez alatt a jelkép alatt 1944. június 26-án 135 mezőberényi zsidót deportáltak Auschwitzba” – közölték a szocialista képviselők.
Cservenák Pál Miklós, a város független polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: nem örül annak, hogy az országos politika a helyi testület munkáját is befolyásolja. Mint fogalmazott, immár az ötödik polgármesteri ciklusát tölti, s ez időszak alatt igyekezett minden politikai erő képviselőjével megtalálni a hangot.
A polgármester a Jobbik szándékával kapcsolatban hozzátette: nem kíván részt venni a párt által február 15-re tervezett zászlóátadáson. A felajánlott zászlót azonban, a testületet döntése alapján, átveszi, de nem a rendezvény helyszínén, hanem a helytörténeti múzeumban.