Belföld

Fidesz: Mennyi pénzt herdált el a kormány?

A Fidesz kérdést intézett minden kormánytaghoz, hogy mennyi pénzt költöttek tanulmányokra az egyes minisztériumok 2002 óta.

„Írásbeli kérdéssel fordulunk a kormányoldal minden minisztériumának vezetőjéhez, amelyben arról érdeklődünk, hogy 2002. május 27-e és 2007. december 31-e között a minisztériumok és azok jogutódjai mennyit költöttek tanulmányokra” – fogalmazott Ágh Péter, az ellenzéki párt képviselője.

A Fidesz attól tart, hogy „grandiózus forrás az, ami ki fog jönni”, és ezt a szocialista kormány elherdálta szakértői anyagokra. A politikus szerint ezek a kiadások értelmetlenek voltak, hiszen semmilyen tanulmány nem javított az ország helyzetén. Példaként a Balatonőszödön elhangzott Gyurcsány beszéd utóhatásáról készített tanulmányt említette.

Pénz van – mondta Ágh Péter -, csak értelmetlen célokra, luxus kiadásokra és nem az ország közös céljaira, kiadásaira fordítja a kormány. Úgy vélte, hogy a tanulmányokat a minisztériumi apparátusoknak, szakértőknek kellene elkészíteniük, ők ezért kapják a fizetésüket.

A képviselő példaként említette, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a tavaly 120 millió forintot fizetett ki tanulmányokra. 2002-óta a Medgyessy és a Gyurcsány kormány 101,5 milliárd forintot költött el bútorokra, autókra, kommunikációs kiadásokra. Arra a kérdésre, hogy az Orbán-kormány időszakában mennyit költöttek el hasonló célokra, Ágh Péter mindössze annyit válaszolt: „akkor más volt a helyzet”, és konkrét összeget nem mondott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik