Belföld

Indul az MSZP kampánya

Aktív politikai, tájékoztató kampányt indítanak péntektől a szocialisták, akik azt is szeretnék, ha a népszavazáson az igenek számát a mostani közvélemény-kutatási adatokhoz képest jelentősen mérsékelni tudnák – közölte Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese.

“Sajtóhirdetések lesznek, telefonos megkeresések, tájékoztató füzetek és kiadványok, internetes tartalmak, rendezvények, találkozók” – ismertette a szocialista párt kampánykoordinátora a részleteket hozzátéve: televíziós hirdetéseket nem fognak alkalmazni.

Juhász Ferenc azt mondta, még nem lehet pontosan látni, mindez mennyibe fog kerülni az MSZP-nek, de az biztos, hogy hitelt nem kívánnak felvenni. Kétszáz millió forint környékénél tovább nem nagyon mehetnénk, de pontos adatot nem tudok mondani – fogalmazott a szocialista politikus.

Nem érint politikai viszonyokat

A kampány további részleteiről szólva az MSZP elnökhelyettese közölte: a népszavazás nem választás, nem személyekről szóló döntés, nem érinti a politikai viszonyokat és a kormány helyzetét, illetve nem lehet vele megbuktatni a kormányt.

Tájékoztatást akarunk adni az egészségügyről, nem akarunk politikai acsarkodást. A kampányban nem fogunk házalni, hanem az ország ügyfélszolgálata kívánunk lenni – fogalmazott Juhász Ferenc.

Mint hozzátette, azt szeretnék éreztetni az emberekkel, hogy van hova fordulniuk. A kampánynak az is célja, hogy a sok elindított változást megismertessük az emberekkel, illetve cáfoljuk az ezekről szóló rémhíreket – emelte ki az MSZP kampányának koordinátora.

Fidesz: elemi hazugságok

Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányának irányítója erre reagálva hangsúlyozta: az elemi hazugságokat a kormány semmilyen költséges ellenkampánnyal nem képes ellensúlyozni.

Túl azon, hogy a kormányzáshoz sem értenek, semmibe veszik a népszavazás intézményét, vagyis magát a népet is. Elemi hazugságokat semmilyen költséges ellenkampánnyal nem képes a kormány ellensúlyozni. Ez nem az MSZP és a Fidesz, hanem a társadalom és a Gyurcsány-kormány konfliktusa – olvasható a politikus közleményében.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2019. február 15.
Kamaraterem a Nemzeti Táncszínház új épületében a fővárosi Millenáris parkban 2019. február 15-én. Az új kulturális intézményt ezen a napon ünnepélyesen adják át, a nyitógálával megkezdődik a 2019-es Budapest Táncfesztivál.
MTI/Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.