A Fidesz népszavazásának politikai irányítója kedden a Sajó völgyében kampányolt. Ma Magyarországon a baloldal kiadó, mert a koalíciót a szabad versenyt hirdető gusztustalan neoliberalizmus jellemzi – mondta. Hozzátette: reméli, a baloldali emberek is végiggondolják, hogy a szociális népszavazáson majd kit támogassanak.
Tisztességtelen a napidíj, a vizitdíj, mondta Tarlós, emlékeztetve arra, mit mondott a miniszterelnökök televíziós vitájában 2006-ban Gyurcsány Ferenc Orbán Viktornak. A Fidesz elnöke a televízióban arról beszélt, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány, ha megnyeri a választást, fizetőssé teszi a gyógyszerfelírást és az orvosi vizsgálatot. Gyurcsány Ferenc viszont erre azt mondta, igaztalan kampány, Orbán démonokkal küzd – idézte Tarlós, majd megjegyezte: a miniszterelnök ezek után nem fenyegetheti az ellenzéket, inkább sarokba kellene állnia és elgondolkozni.
Tarlós elmagyarázta: Orbán nem azt mondja, hogy a népszavazással meg lehet buktatni a kormányt, ám egy demokráciában a vesztes referendum után magától félreáll a kabinet. A politikus nem vonja kétségbe a kormányfő legitimitását, hiszen a formalitásnak a miniszterelnök megfelel. Létezik azonban az erkölcsi tartalom is – mondta.