Belföld

Tanórán is rágyújthat a 14 év alatti gyerek?

Akár az osztályteremben, óra alatt is rágyújthatna az általános iskolások túlnyomó többsége. A nemdohányzók védelméről szóló törvény (Ndtv) szerint ugyanis 14 éven aluli tanuló ellen nem lehet alkalmazni a házirendet, és fegyelmi eljárás alá sem vonható – közölte a Füstirtók.

Az Ndtv szerint a közoktatási intézménynek a dohányzási tilalmat megsértő, 14. életévét betöltött tanulójával szemben, külön jogszabály szerint fegyelmi eljárás folytatható. Ebből következően a törvény több mint 8 évvel ezelőtti hatálybalépése óta semmilyen jogi eszköz nem áll a pedagógusok rendelkezésére a 14. évüket be nem töltött gyermekek dohányzásának szankcionálására – áll a Füstirtók a Gyermekdohányzás Visszaszorításáért Alapítvány közleményében.

Bár az Ndtv előírja, a munkahelyi, nem kijelölt helyen történő dohányzás következményeiről még nem alkotott jogszabályt a Parlament: Magyarországon tehát egyetlen hatóság sem jogosult a munkahelyi dohányzás ellenőrzésére és szankcionálására. Az ÁNTSZ-ek mégis felhatalmazás nélkül bírságolják a munkaadókat és a munkavállalókat évek óta. Legutóbb a „Csillagszóró Hadművelet” fedőnevű kampány során vetettek ki sorozatosan bírságokat – állítja az alapítvány.

A civilek még egy ellentmondásra hívják fel a figyelmet. A munkavédelemről szóló törvény alapján a 16. évet be nem töltött munkavállalók kijelölt dohányzóhelyeken sem dohányozhatnak. Ezek szerint a 16–18 év közöttiek igen. Annak ellenére, hogy az Ndtv kimondja: „Dohánytermék kereskedelmi forgalomban 18. életévét be nem töltött személy számára nem szolgálható ki”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik