Belföld

Nem nyomoznak a pécsi kiszivárogtatás-ügyben

Elutasította a rendőrség a napokban Tasnádi Péter, Pécs polgármesterének a városi közgyűlés zárt ülésén hozott döntésének kiszivárogtatásával összefüggésben tett feljelentését.

A rendőrség megvizsgálta az ügyet, de olyan adat nem merült fel, amely megalapozta volna a magántitok sértést, esetleg más bűncselekmény gyanúját, ezért nem indított nyomozást – mondta el Takátsy Zoltán, a baranyai rendőrség sajtóreferense.

A szocialista városvezető még karácsony előtt fordult írásban a hatósághoz, mert szerinte ismeretlen személy még a bejelentés előtt kiszivárogtatta egy helyi internetes portálnak a testület december 13-iki, zárt ülésén hozott döntéseit.

A közgyűlés aznap az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program 324 millió forintért készült megvalósíthatósági tanulmányát fogadta el és a városi lap új főszerkesztőjét választotta meg a nyilvánosság kizárásával.

Takátsy Zoltán megjegyezte: a feljelentés elutasítása nem jelenti azt, hogy nem lehet bűncselekmény közgyűlések zárt ülésein elhangzott információk kiszivárogtatása, hiszen azok egyes esetekben sérthetnek magán-, szolgálati-, vagy államtitkot.

Hozzátette, hogy a rendőrség éppen ezért minden ilyen esetet külön ügyként kezel és vizsgál.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2019. február 15.
Kamaraterem a Nemzeti Táncszínház új épületében a fővárosi Millenáris parkban 2019. február 15-én. Az új kulturális intézményt ezen a napon ünnepélyesen adják át, a nyitógálával megkezdődik a 2019-es Budapest Táncfesztivál.
MTI/Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.