Belföld

Sólyom: káros a megosztottság

Közös és határozott cél, valamint szolidaritás szükséges ahhoz, hogy hazánk kilábaljon mostani, nehéz helyzetéből – mondta a magyar zászló előtt elmondott újévi beszédében Sólyom László. Az államfő szerint a politikai megosztottság káros, de a civil szféra ezen sokszor és eredményesen képes átlépni, ami reménykeltő.

Az ország állapotát nem lehet csak gazdasági adatokkal jellemezni. Az, hogy egy országban jó-e élni, azzal mérhető leginkább, milyen az emberek egészsége, meddig élnek, jók-e az iskolák, milyen a természeti környezet, mennyire sikerült a szegénységet és a kirekesztettséget visszaszorítani – mondta az államfő, hozzáfűzve: ennél is fontosabb azonban, hogy van-e az országban általánosan elfogadott, közös elképzelés a jövőről, van-e összetartás az emberek között.

“Azoknak az országoknak a sikere, amelyek kilábaltak a miénkhez hasonló nehéz helyzetből, ezen a kettőn alapult: egy határozott cél akarásán és a szolidaritáson” – fogalmazott Sólyom László. Magyarországon ezzel szemben mindenki pusztító megosztottságról panaszkodik: “Valóban sok kárt okoz a mindent a mi-ők sémára leegyszerűsítő fekete-fehér gondolkodás” – mondta a köztársasági elnök.

Az élet sok-sok példáját mutatja fel annak, mit érnek el azok, akik függetlenítik magukat a megosztástól, de nem is húzódnak vissza a magánéletbe – folytatta Sólyom László, hangsúlyozva, hogy országjárásain rengeteg igyekezettel, jóakarattal, találékonysággal és együttműködéssel találkozik. „Ezek az emberek mind hisznek egy közös célban” – mondta a köztársaság elnöke, aki szerint a helyi segítő szervezetek, a civil szerveződések nélkülözhetetlenek az ország számára.

Mint mondta, az emberek belső hozzáállásától függ, mi lesz Magyarország helye az átalakuló világban, ettől függ, lesz-e közös akarat arra, hogy a magyar nemzet fennmaradjon a Kárpát-medencében. “Újévkor, újrakezdéskor érdemes meggondolnunk és megerősítenünk, hogy van belső iránytűnk, hogy megőriztük a reményt. Ezért tudjuk ilyenkor szívből énekelni a Himnuszt” – mondta ünnepi beszédében az államfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik