Belföld

Felgyújtották a szegedi betlehemet

Ismeretlen tettesek csütörtök éjszaka felgyújtották a szegedi dóm bejárata előtt felállított betlehemet; az egyház feljelentést tett a szegedi rendőrkapitányságon - közölte Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök.

Mire a tűzoltók kiérkeztek és sikerült megfékezni a lángokat, addigra több mint tízmillió forintos kár keletkezett. Megsemmisült a betlehem, illetve megrongálódott a templom kapuján található bronz dombormű és a bejárat mellett levő faragott oszlopok is szétestek.



Felgyújtották a szegedi betlehemet 1

A jászol megsemmisült, az épületben tízmilliós kár keletkezett (Fotó: MTI)


Az előzményekről szólva elmondta: csütörtökön a dóm plébánosának már többször vissza kellett állítania az ember nagyságú bábokat a helyükre, mert ismeretlenek felborították őket, s éjfél tájban pedig fel is gyújtották azokat.

Olvassa el a Kozsike, FN Tudósító beszámolóját a szegedi dómról!


A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a szegedi dóm előtti betlehem felgyújtásának ügyét. ha felmerül az idegenkezűség gyanúja, a rendőrség megteszi a szükséges lépéseket, egyelőre azonban a gondatlanság, azaz a véletlenül bekövetkezett esemény lehetőségét sem zárják ki – közölte M. Toronykőy Márta, a Szegedi Rendőrkapitányság sajtószóvivője. A tűzoltóság szombatra ígért tájékoztatást az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik