Heves önkormányzatának fideszes többsége 15 évre átadja a városi szakrendelő működtetési és vagyonkezelési jogait egy magáncégnek- adja hírül a Szabad Demokraták Szövetsége(SZDSZ). Szemben a Fidesz által támadott egészségpénztárakról szóló törvénnyel, ebben az esetben nincs előírva profitmaximum, tehát „a betegek pénzéből”, ahogy a Fidesz szokta mondani, a cég az év végén bármekkora hasznot kivehet – véli a liberális párt.
A közlemény idéz egy tegnap esti rádió műsorból, amelyben az érintett cég egyik tulajdonosa ki is mondja, hogy nem vonatkozik rájuk a tilalom, év végén kivehetik a hasznot.
A szakrendelő működtetésének fideszes privatizálása azt mutatja az SZDSZ szerint, hogy az egészségügy mégiscsak üzlet, amivel a Fidesznek akkor nincs problémája, ha az üzletet számára kedvező.
A történet legfelháborítóbb része ugyanis nem az, hogy a Fidesz máshogy cselekszik, mint ahogy beszél, hanem az, hogy a fideszes önkormányzat a Fidesz egri elnökéhez tartozó magáncégnek játszotta át a szakrendelő működtetését – írja a közlemény.
Ugyanazok a fideszes politikusok, akik az egri megyei kórház működtetésének magánkézbe adása ellen tiltakoznak, tüntetést szerveznek, és a magánbefektetőket a nép ellenségeinek állítják be, néhány nappal később magánbefektető párttársuknak adnak át egy másik egészségügyi intézményt, hogy azt üzleti vállalkozásként működtesse – vélik az SZDSZ-nél.
Ez a történet azt mutatja, hogy a Fidesz egészségüggyel kapcsolatos egész politikája cinikus hazugságra épül – fogalmaz az SZDSZ közleménye. A hevesi szakrendelő fideszes privatizálása alapján joggal gondoljuk – írja a közlemény – hogy az új egészségpénztárak létrehozásával is az a Fidesz legnagyobb problémája, hogy nem ők választhatják ki a pártjukhoz tartozó magánbefektetőket.
Az FN megkereste a Fidesz szóvivőjét, Szíjjártó Pétert az ügyben, de egyelőre még nem kaptunk választ.
