Belföld

Gyurcsány: 30 százalékkal többet ér a fizetésünk

A jövedelmek reálértéke 30-31, a nyugdíjaké 40 százalékkal ér többet most, mint 2001 végén – utalt évzáró beszédében a Fidesz által hangoztatott szociális válságra a kormányfő. A Fidesz szerint Gyurcsány év végére elveszítette józan ítélőképességét.

Gyurcsány Ferenc sikernek értékelte a felsőoktatás, a közigazgatás és az egészségügy átalakítását. Utóbbival kapcsolatban kiemelte: ilyen, helyenként brutális nyomás még nem nehezedett kormányra, amelyet ilyen szervezetten még nem támadtak, ahogyan ilyen nyilvánvalóan még nem fenyegettek meg képviselőket sem.


Januárban értékel

Kitért arra: nyugodtabb évet vár jövőre, amelyben a költségvetés egyensúlya helyett a figyelem a versenyképességet támogató politikára irányul majd. A kormányfő januárban értékeli minisztereit, de amikor ennek szempontjairól kérdezték, annyit mondott: az értékelést a kormánytagoknak kívánja megtenni. Egy, a kormányzati negyedet érintő kérdéssel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: a kabinet legutóbb áttekintette a beruházás helyzetét, és megállapította, hogy a „menetrendben” nincs csúszás.


Gyurcsány: 30 százalékkal többet ér a fizetésünk 1

Brutális nyomás rajta (Fotó: MTI)


A kormánynak határozottan az a meggyőződése, hogy az eurót a lehető legkorábban kell bevezetni, amikor ennek feltételei, a maastrichti kritériumok megvannak – fogalmazott Gyurcsány. Ezeket 2009-ben teljesítheti az ország, de figyelembe kell venni a szlovén tapasztalatokat, ahol az euró bevezetése miatt a kormánynak nincs monetáris eszköze az 5-6 százalékos infláció megfékezésére.


A miniszterelnök úgy fogalmazott: megfontoltságot, érdemi elemzést ajánl az ügyben. Nem vagyok ahhoz partner, hogy bármiben, akár fiskális, akár monetáris kérdésekben újra illúziógyártás legyen – tette hozzá Gyurcsány Ferenc.


Siker siker hátán?


A miniszterelnök arról beszélt, hogy a kabinet a mögötte álló parlamenti támogatást döntésre változtatta, a koalíciós pártok frakciójának létszáma nem csökkent, a kormány politikájával szemben nem jelent meg alternatíva. Sikernek értékelte a felsőoktatás, a közigazgatás és az egészségügy átalakítását.


Az egészségbiztosítási törvény elfogadásával kapcsolatban a miniszterelnök úgy foglalt állást: „Ez az igazi rendszerváltás az egészségügyben.” 2007-ről szólva kitért arra, hogy csökkent a „közéleti erőszak”, ám aggasztó a szélsőségek, így a rasszizmus és antiszemitizmus megjelenése. Érdektelen, hogy akit az erőszak ér, melyik oldalon áll, politikailag hova tartozik, szolidaritást kell vállalni vele – emelte ki.


Jövőre más lesz


A kormányfő nyugodtabb évet vár jövőre, amelyben a költségvetés egyensúlya helyett a figyelem a versenyképességet támogató politikára irányul majd. Pártjáról szólva elmondta: az MSZP fő feladata jövőre nem a népszavazás, hanem a támogatás nyújtása ahhoz a politikához, amiben hisz.


A „politikai pénzügyeket” érintő kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc kifejtette, azok rendezésében a koalíció elkötelezett. Februárban döntés születhet a pártfinanszírozásról, ebben a kérdésben van esély a megállapodásra.


Fidesz: elvesztette józan ítélőképességét


Dávid Ibolya, az MDF elnöke közleményben reagált Gyurcsány Ferenc szavaira: az ellenzéki politikus azt kifogásolta, hogy a kormányfő egy szót sem szólt az év utolsó parlamenti ülésnapján az év során meghirdetett 83 pontnyi javaslatáról. A korrekt és pontos válaszok, illetve az ország helyzetének valódi értékelése ismét elmaradt, ismételten egy elterelő hadműveletnek, az öndicséret indokolatlan megnyilvánulásának lehettünk fültanúi – fogalmazott.


„Gyurcsány Ferenc egész évben folyamatosan hazudott az embereknek, majd az év végére józan ítélőképességét is elveszítette, és szembe került a teljes magyar társadalommal” – kommentálta a Fidesz a miniszterelnök szavait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik