Belföld

Simicskó és Németh bojkottálja a nemzetbiztonsági bizottságot

Laborc Sándornak a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójává való kinevezése elleni tiltakozásul a Fidesz és a KDNP képviselői a jövőben nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésein.

Simicskó István Németh Zsolttal (Fidesz), az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján a távolmaradásukat azzal magyarázta, hogy sérültek a demokratikus elvek, s így ellehetetlenült a titkosszolgálatok parlamenti ellenőrzése.

Nem akadályoznak

Simicskó István a bojkottról szólva hozzátette, nem akarják ellehetetleníteni az Országgyűlés működését. Ő elnökként „akadályoztatva lesz”, ezért, véleménye szerint az alelnök jogosítványai kiteljesednek arra, hogy összehívhassa az üléseket.

Németh Zsolt szerint Laborc Sándor kinevezése Gyurcsány Ferenc és a kormány antidemokratikus döntése. A fideszes képviselő hozzátette, joggal tarthatnak attól, hogy az NBH a jövőben nem a nemzet biztonságát, hanem egy, az MSZP-n belüli csoport érdekeit védi majd.

Németh Zsolt szerint félő, hogy Gyurcsány Ferenc politikai eszközként használja fel a titkosszolgálatokat, méghozzá nem csak a pártpolitikai, de a szocialista párton belüli ellenfeleivel szemben is.

A külügyi bizottság elnöke a külügyi vonatkozásokat elemezve azt mondta, hogy Laborc Sándor kinevezése sérti Magyarország szuverenitását, mert aki hat évet végzett a KGB akadémiáján, az átvilágíthatatlan. Hozzátette, a döntés veszélyezteti a NATO egységét, és fokozza a Varsói Szövetség volt tagállamaival szemben meglévő bizalmatlanságot.

A NATO-t is veszélyezteti Laborc?

Külön felhívta rá a figyelmet, hogy az új főigazgató kinevezése a NATO speciális titkosszolgálati ügyekkel foglalkozó bizottságának a működését is veszélyezteti. Ennek a bizottságnak a következő évtől éppen Magyarország lesz az elnöke.

Megjegyezte, hogy a Fidesz a jövőben fokozott figyelmet szentel majd az NBH működésének.

Laborc Sándor kinevezését az NBH élére Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter kezdeményezte október 30-án. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn írta alá az új főigazgató kinevezését.

Laborc jelölése kapcsán november elején több napilap is arról írt, hogy nemzetbiztonsági szakértők kockázatosnak tartják az orosz rendőrtiszti főiskola állambiztonsági szakán (vagyis a KGB-egyetemen) végző szakember kinevezését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik