Belföld

Gyurcsány: magunk mellé kell állítani az országot

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar parlamentnek és a kormánynak az a dolga, hogy nagyon sok konzultációval, érveléssel maga mellé állítsa az országot az egészségbiztosítás átalakításának ügyében. A miniszterelnök erről a Magyar Televízió Híradó Extra című műsorának adott interjúban beszélt.

A kormányfő azt mondta, fellélegzett az egészségügyi törvény elfogadásakor. Szavai szerint ez a rendszerváltás óta eltelt időszak legmesszebbre ható döntése, ami a Kádár-rendszer egy még itt maradt részét szünteti meg. Mint fogalmazott, nem fordult meg a fejében, hogy a törvényt leszavazzák, mert úgy gondolta, a több hónapos egyeztetési folyamat végére a szocialista képviselők megértik a törvény lényegét.

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint jövőre még lényegében nem érzékelhető semmi az egészségbiztosítás átalakításából, mert rövid távon semmi nem változik. Legalább egy csalódás érni fogja az ellenfeleinket, mert 2009-ben nem tudják azt mondani, hogy látjátok, megmondtam, ettől rosszabb lett – jelentette ki a kormányfő.

A kormányfő úgy látja, a Fidesz három népszavazási kérdése Magyarországhoz nem tesz hozzá semmit, hanem elvesz belőle. Nekünk nem azzal kell foglalkoznunk, amit a Fidesz szeretne -hangoztatta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: a kormánynak fontosabb dolgokkal kell foglalkoznia, például a gazdasági növekedéssel, a versenyképességgel, a jobb egészségüggyel vagy oktatással.

Arra a kérdésre, hogy milyen politikai következménye lesz, ha az emberek döntő többsége igennel válaszol mind a három népszavazási kérdésre, a miniszterelnök azt válaszolta: semmilyen, mert ennek nem politikai, hanem törvényhozási következményei lennének.

Gyurcsány Ferenc – célozva az ombudsmanjelöltek kérdésére – kiemelte: ha van egy olyan alkotmányossági kötelezettség, amely szerint “az egyik jelöl és a másik dönt”, és ennyire osztott a felelősség, akkor “érdemes a mainál több együttműködési készséget tanúsítani”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik