A MÁV azt kérte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetétől, hogy olyan menetrendről állapodjanak meg, amellyel kiszámítható és megfelelő mennyiségű vonatközlekedés biztosítható az utasközönség, illetve a fuvaroztató partnerek részére a sztrájk ideje alatt. A megállapodás eddig nem született meg.
A Volán elindítja járatait
Nincs sztrájk a GYSEV Zrt. vonalain, ám a vasúttársaság vonatain hétfőn mégis késésekre kell számítani, és a menetrend is módosul. A VDSZSZ által meghirdetett országos sztrájk hatással lesz ugyanis a vasúttársaság által közlekedtetett vonatok menetrendjére.

Ilyen a Népliget, ha komolyan gondolják a sztrájkot (fotó: MTI)
Nem sztrájkolnak viszont a legtöbb Volán-társaság dolgozói, miután pénteken az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, valamint a szakmai szakszervezet megállapodtak a kormánnyal. Eszerint a szakszervezet 2008 végéig nem szervez sztrájkot azokban a kérdésekben, amelyek nem közvetlenül a munkáltató hatáskörébe tartoznak.
A Liga Szakszervezetek vasárnapi közlése szerint a Balaton Volánnál és a Körös Volánnál lesz munkabeszüntetés. A Balaton Hétfőn reggel ennek ellenére minden busz elindult, mert a mintegy 30 sztrájkoló helyett mások állnak munkába.
Munkába áll a BKV is
A tervezettel ellentétben szintén nem sztrájkolnak a BKV munkavállalói a munkakörülmények romlása, a létszámleépítések és az esetleges járatritkítások miatt. Pénteken megállapodott a BKV vezetése és a négy sztrájkot hirdető szakszervezet.
Ferihegyen csak kisebb késések várhatóak hétfőn: a repülőtéren 7 és 9 óra között az üzemanyag-kiszolgálók és az üzemeltetés egy része szünetelteti a munkát, ebben az időben összesen 37 járat közlekedik. A földi kiszolgálók nem sztrájkolnak, a járatok várhatóan menetrend szerint, vagy minimális késéssel közlekednek majd.
KÉPGALÉRIA: Vasutassztrájk a fõvárosban (Fotó: Gáti András)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is sztrájkol hétfőn, vezetője szerint jóval több, mint tízezren élnek a munkabeszüntetés eszközével. A Pedagógusok Szakszervezetének tagjai kék szalaggal fejezik ki szolidaritásukat.
Szolidaritanak az orvosok
A Magyar Orvos Szövetség és az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is szolidáris a Liga és a Munkástanácsok hétfői sztrájkjával. Pénteki adatok szerint 15 intézményben – kórházban, rendelőintézetben és házi orvosi praxisban – lesz sztrájk.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége hétfőn az ország 19 megyéjében 40 helyen félpályás útlezárást tart. A taxisofőrök egy korábbi hírrel ellentétben hétfőn nem sztrájkolnak.
Gaskó István, a Liga elnöke vasárnap emlékeztetett: követelik, hogy a kormány vonja vissza az egészségbiztosítás privatizációját lehetővé tevő törvényjavaslatot, amelyről hétfőn szavaz az országgyűlés. Tiltakoznak az új nyugdíjszámítás szabálya ellen is, amely 8-10 százalékos nyugdíjcsökkenést jelent a januártól nyugdíjba vonulóknak.

