Sólyom László köztársasági elnök a múlt héten jelentette be, hogy Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelöli a jövő nemzedékek ombudsmanjának, és javasolja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos újraválasztását.
A Népszabadság úgy értesült, hogy az ombudsmanok támogatásáról már kedden megszületik az érdemi döntés az MSZP elnökségi ülésén, míg a frakció csak jövő hétfőn tárgyal róla. A szocialisták várhatóan Nagy Boldizsárra igent mondanak, az adatvédelmi biztos jelölését viszont elutasítják. A Népszabadság forrása szerint Péterfalvi Attilát elfogultnak tartják, és egyben fontosnak vélik jelezni az államfő felé, hogy illene egyeztetnie.
Van olyan feltételezés is, hogy az MSZP Sólyom egyik jelöltjét sem támogatja; a szocialista szavazatok nélkül pedig nincs kinevezés. Annak ellenére sem, hogy az SZDSZ mindkét jelölttel elégedett.