A Szabad Demokraták Szövetségének volt elnökjelöltje nem kívánta érdemben kommentálni Horn Gábor ügyvivő pénteki kijelentéseit. Pártja mindig partnere programja alapján kötött koalíciót és eddig a szocialisták elképzelései álltak a legközelebb hozzájuk – mondta.
Horn Gábor pénteken egy internetes portálnak adott interjújában arról beszélt: az SZDSZ be van szorítva abba a szerepbe, hogy csak az MSZP-vel tud szövetségre lépni. Fodor azonban úgy gondolja, hogy egy következetes konzervatív párttal az SZDSZ-nek lenne mit keresnie a parlamentben, vagy akár kormányon is. Azt is el tudná képzelni, hogy egy Orbán Viktor nélküli konzervatív-liberális erő az SZDSZ szövetségese legyen.
Hangsúlyozta: minden olyan párttal együtt tudnak működni, amellyel hasonló a Magyarországról alkotott képük. A liberálisok volt elnökjelöltje a Fidesz kapcsán kitért arra, hogy minden jó szándék mellett olyan látszatot keltett az Orbán Viktor ellen indított APEH-vizsgálat, mintha azt a kormánykoalíció kezdeményezte volna. Fodor Gábor véleménye szerint szerencsésebb lett volna, ha egyúttal a kormány vezetőinek vagyonosodását is vizsgálnák.
Nyakó István, az MSZP szóvivője az úgy nyilatkozott, hogy az MSZP-nek 2010-ig szóló megállapodása van az SZDSZ-szel, és az ország érdekeit szem előtt tartva kormányoznak együtt a szabad demokratákkal. A párt vezető testületeinek napirendjén nem szerepel, hogy 2010 után kivel folytassák a kormányzást.
Horn Gábor nyilatkozatával kapcsolatban közölte: az SZDSZ-es politikus nem az MSZP-nek címezte mondandóját. A szóvivő szerint a legilletékesebb ebben az ügyben Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, akiről meghatározó magyar és külföldi orgánumok is úgy vélik, hogy az Orbán Viktor utáni Fidesz vezetője lehet.
