A Krónika című rádióműsor hétfőn a saját információjára és a birtokába jutott dokumentumra hivatkozva azt közölte, hogy a Fidesz adatbázist használ a népszavazási aláírások gyűjtésekor. Tarlós István hétfőn azt nyilatkozta, nem látott ilyen listát.
A Krónika azonban szerdán este bejátszott egy hangfelvételt, amelyen eltorzították a beszélő hangját. A hírműsor tájékoztatása szerint a bejátszott mondatok múlt héten pénteken hangzottak el, a Fidesz egyik helyi kampányszervezőjétől. „Lényeg, hogy ha ideadta, akkor pipáld ki, ha nem adta ide, elküldött a francba, akkor (…) írd oda, hogy elküldött a francba vagy MSZP-s, vagy nem érdekli, vagy valamit írj ide megjegyzésként. Ha meg nincs otthon, akkor meg ne írj semmit, akkor tudni fogjuk, hogy oda vissza kell menni” – volt hallható a bejátszásban. A hangfelvétel később azzal folytatódott, hogy: „Kétszázezer aláírást kell gyűjtenie a Fidesznek országosan, de (…) azt hamar összegyűjtjük; nekünk az a célunk, hogy mindenkit érjünk el”.
A műsorban Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos azt mondta: „semmiféle regisztert nem lehet arról vezetni, hol jártak, hogy fogadták őket, mit mondtak. Az érintettek kifejezett hozzájárulásával lehet szimpatizánsokról adatgyűjtést folytatni, azonban csak olyan adat kezelhető, amihez az érintett hozzájárult. Amennyiben a kérdezőnek vagy a gyűjtőnek a szubjektív megjegyzése, hogy (megkérdezett) az MSZP-ből kiábrándult, ez a fajta adatkezelése jogellenes”.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerda este közleményben tudatta: a párt a törvények és a jogszabályok szigorú tiszteletben tartásával járt el az aláírásgyűjtés folyamán és így tesz a jövőben is.”Ha valaki ettől eltérő információval rendelkezik, arra kérjük, tájékoztassa a népszavazási kampány politikai vagy technikai irányítóját, hogy a szükséges lépéseket megtehessük” – írta. Megjegyezte: a párt szerdától – az adatvédelmi biztos által jogszerűnek nyilvánított módon – folytatja a népszavazást támogató aláírások gyűjtését, és ebben a munkában továbbra is számít az önkéntesek segítségére.
