Azonnali intézkedést ígért a törvényszegés megszüntetéséért a békéscsabai önkormányzat oktatásért felelős osztályvezetője – közölte szombaton Velkey Gábor SZDSZ-es országgyűlési képviselő azzal kapcsolatban, hogy a város 2. számú általános iskolája tanári szobájában előző nap kitették a Fidesz népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtő ívét.
Miután pénteken tudomásukra jutott a hír, értesítették a békéscsabai önkormányzat oktatásért felelős osztályvezetőjét, Hrabovszki Mihályt, aki arról biztosította őket, hogy azonnal lépéseket tesz a törvényszegés megszüntetésért – közölte békéscsabai sajtótájékoztatóján a szabad demokrata képviselő.
Az iskolába Vrbovszki Viktor, a körzet fideszes egyéni önkormányzati képviselője vitte be a kérdőívet. Mint az MTI-nek elmondta, azért, mert az iskola igazgatójával jó – nem politikai, hanem magánjellegű – kapcsolatot ápol. A fideszes képviselő nyilatkozata szerint ő az íveket a portán hagyta, s információi szerint az igazgató ezeket fénymásolta, majd pedig egy asztalon felejtette. Kijelentette, „a fénymásolt íveket senki nem írta alá, nem is volt cél, hogy az iskolában bárki is aláírásokat gyűjtsön”.
