A listát Ausztria vezeti, a nyomában több „több-biztosítós” modellt működtető tagországgal. A számokból kiderül az is: a hazai egészségügy a színvonalához képest túl drága. Mindössze a román, a litván, a lengyel, a bolgár és a lett egészségügyet előzi meg.
Egyebek mellett a következőkben marasztalják el a magyar ellátást: a betegszervezeteket nem megfelelően vonják be a döntéshozatalba, nem kielégítő a biztosítási rendszer a műhibákra vonatkozóan, kevés háziorvos használ elektronikus betegadatbázist, nem könnyen hozzáférhető a kamarai tag orvosok listája, nincsen állandó telefonos vagy internetes információs rendszer, sem pedig megfelelő rangsora az egészségügyi szolgáltatóknak.
Nem lehet közvetlenül szakorvoshoz fordulni, túl sok nem akut műtétre kell várni legalább 90 napot, túl sokan halnak meg szívinfarktusban, magas a csecsemőhalandóság aránya, kevés diagnosztizált rákbeteg él tovább legalább öt évet a betegségével, túl sok az elkerülhető elhalálozás. A rákbetegséget kezelő gyógyszerek, és a gyógyszerek általában is lassan kerülnek forgalomba.
A magyar egészségügy „jó” minősítést kapott a következő szempontok szerint: van a beteg jogaira épülő egészségügyi törvény, kiadják a betegnek a saját kórtörténetét, aznap kijön a háziorvos, jó a százezer lakosra vetített hályogműtétek aránya, kombinált gyermekoltást adnak, a fogorvosi ellátás pedig a közellátás része.
