Belföld

Demeter: nem volt lobbi a Gripen-beszerzésben

Az Orbán-kormány titkosszolgálati minisztere semmilyen lobbitevékenységet nem érzékelt a Gripen vadászgépek beszerzése körül, a korábbi döntést ma is jónak tartja.

Demeter Ervin (Fidesz) erről csütörtökön annak kapcsán beszélt, hogy egy svéd televízió szerint egy osztrák állampolgár 8 millió dollárt kapott közvetítői tevékenységéért.

„Ma is vállalhatónak, sőt jónak tartom a vadászgépek beszerzéséről született döntést. Az Orbán-kormány nemzetbiztonsági kabinetjének tagjaként semmiféle lobbizási tevékenységet nem érzékeltem, a közvetítőként emlegetett urat nem ismerem, nem találkoztam vele” – mondta Demeter Ervin. Hozzátette: ebben az ügyben nincs szükség vizsgálóbizottságra.


A SVT svéd televízió tényfeltáró műsora a Gripen gépeket gyártó BAE Systems-SAAB brit–svéd konzorcium titkos megállapodásaira és dokumentumaira alapozta állítását. Alfons Mensdorff-Pouilly osztrák üzletember és cége a BAE Systems két offshore vállalatán keresztül jutott állítólag a többmilliós kenőpénzhez, illetve közvetlenül is fizettek neki évi illetményt.


Mensdorff-Pouilly cége szerdán írásos nyilatkozatban visszautasította az adásban elhangzottakat, alaptalannak nevezve a vádakat, és közölte, hogy jogi lépéseket kíván tenni a svéd csatorna ellen. A műsor szerint 2002 márciusában született az a titkos megállapodás, amelynek értelmében Mensdorff-Pouilly nyolcmillió dollárhoz jutott az ügylet során. A cég közleményében azonban állította: nincs tudomása ilyen titkos megállapodásról.


Magyarország egy 2003-ban kötött megállapodás értelmében több mint 210 milliárd forintért lízingel Svédországtól 14 Gripen vadászgépet, amelyek tíz év után magyar tulajdonba kerülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik