Belföld

Hivatalból üldözött ígérgetések

Meg lehet-e akadályozni, hogy a választási pártprogramok minden határon túl elrugaszkodjanak a valóságtól – tette fel a kérdést az ÉS legfrissebb számában Bérczes Tibor Jacqueline Timmerhuis-nak, a holland Központi Tervhivatal munkatársának. Az ürügy a tavalyi választási kampány volt.

A hivatalnak persze semmi köze a szovjetmodellhez, tisztázzák a beszélgetés elején, bár 1947-ben kezdett működni. Működését pedig jól jellemzi a következő: „A jelenlegi igazgatót a februárban lemondott kormány nevezte ki, melyben két jobboldali párt, a kereszténydemokraták és a liberálisok vitték a prímet. Az igazgató mégis az ellenzéki szociáldemokraták egyik tekintélyes politikusa lett. Miért? Mert a szempont valóban az volt, ki az a közgazdász, aki tudása és képességei alapján alkalmas a posztra.”

A szerepéről pedig azt mondja: „Néhány napja született meg az új kormánymegállapodás, és mi, amilyen gyorsan csak lehetett, reagáltunk rá, és megkritizáltunk egy olyan változtatástervezetet, mely – szerintünk – nem illik bele a fennálló holland rendszerbe. Az újságokban ez nagy publicitást kapott, az egyik lap például ilyen főcímmel jelent meg: A Tervhivatal megtorpedózza a pártok kötötte kompromisszumot.” De van még egyéb sajátossága is a hivatalnak. Az ellenzéki pártok bármikor kérdésekkel fordulhatnak hozzájuk. Van mondjuk egy ötletük, de nem tudják, hogy az közgazdaságilag kivitelezhető-e. Ilyenkor elmennek a hivatalhoz és ott elvégzik a szükséges számításokat. Ha az eredmény pozitív, kilépnek vele a nyilvánosság elé, ha nem, nincs blamázs, mert az ötlet sohasem fog a nyilvánosság elé kerülni. Az ellenzéki pártoknak végzett munka ugyanis szigorúan bizalmas jellegű, mondhatni, titkos.

A hivatal először 1986-ban vizsgálta a pártok programjait. Holland sajátosság volt persze ez: nem hirtelen jött döntés, hanem egy lassú folyamat eredménye. Az igény a kormányalakítási tárgyalások kapcsán merült fel. Hollandiában mindig is koalíciós kormány volt. A választási rendszer is olyan, hogy szinte kizárt, hogy egy párt abszolút többséget szerezzen. Nincs százalékos küszöb, így a kis pártoknak is terem babér, hisz egy mandátum megszerzéséhez viszonylag kevés, negyven-ötvenezer szavazat kell. A kompromisszum tehát létszükséglet, és a kompromisszumkeresésnek történelmi hagyományai vannak.

(A cikk teljes terjedelmében az Élet és Irodalomban olvasható!)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik