Belföld

Szabadlábon az M1-es pénzszállítórablás gyanúsítottai

A rendőrség kezdeményezte az ügyészségnél a két héttel ezelőtt történt, az M1-es autópályán elkövetett pénzszállító elleni támadás gyanúsítottjainak szabadlábra helyezését – mondta el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Lukácsi Zsuzsanna hozzátette: azért javasolták szabadlábra helyezésüket, mert a rendőrség a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezte, a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől pedig nem kell tartani.

Hangsúlyozta: a bűncselekmény nyomozása tovább tart, a két fiatalemberrel jelenleg is gyanúsítottként számol a rendőrség.
A két férfit kedden helyezték szabadlábra, velük szemben más kényszerintézkedést nem rendelt el a bíróság.
Két hete, március 22-én hajnalban több lövéssel próbáltak megállítani egy pénzszállítót az M1-es autópályán, Herceghalomnál.

A két feltételezett elkövetőt a rendőrség még aznap az 55-ös kilométernél, Tatabánya térségében elfogta.

A pénzszállítót egy tetőablakos személyautó előzte meg, a tetőablakból felemelkedve egy símaszkos elkövető, feltehetőleg gépfegyverből, egy sorozatot adott le a páncélautóra, melyet több helyen eltalált. A pénzszállító védői viszonozták a tüzet. A rablási kísérletben személyi sérülés nem történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik