Belföld

Tarlós: bűncselekmény a Margit kórház csonkítása

Óbudán és az agglomerációjában élő százezrek zavartalan egészségügyi ellátásának megőrzése érdekében minden jogi lehetőséget, bírósági eljárást igénybe vesz a városrész önkormányzatával együtt a fővárosi Fidesz-frakció, hogy a Margit kórház továbbra is valódi gyógyító centrumként működjön.

Erről Tarlós István frakcióvezető és Bús Balázs, III. kerületi polgármester beszélt azon a szerdai tájékoztatón, amelyen Csókay András idegsebész professzorral együtt bírálták a Margit kórház szülészeti és sebészeti osztályának, szerintük szakszerűtlen és embertelen bezárási szándékát. Tarlós István közölte, erkölcsileg bűncselekménynek tartja ezt a kormányzati szándékot, ami akár tényleges bűncselekmény is lehet. Jelenleg ugyanis érvényes jogszabály zárja ki annak a lehetőségét, hogy kórház sebészet nélkül működjön – tette hozzá.

A frakcióvezető hangsúlyozta, a legnagyobb mértékben tiltakoznak ez ellen az „embertelen”, szakmailag hibás, jogilag kifogásolható, „kétségbeesetten primitív, ostoba lépés” ellen. A politikus elmondta, hogy a 30 éves infrastruktúrával rendelkező Margit kórházban évente több szülést, csaknem kétezret vezettek le eddig, mint a XIX. századi körülményekkel rendelkező János kórházban. Tarlós István úgy vélte, hogy sokkal inkább valamilyen személyi, politikai ok áll a kórházat ellehetetlenítő döntés mögött, nem valós szakmai érv.

A frakcióvezető hangsúlyozta azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlésben nem szavaznak meg semmilyen olyan döntést, ami a Margit kórház számára hátrányos. A politikus érdekesnek nevezte azt a jelenlegi helyzetet, hogy miközben Demszky Gábor kórházigazgatóként „kirúgta Molnár Lajost, most vélhetően pártpolitikai okból rákényszerül annak miniszteri elképzeléseinek a végrehajtására”.

Bús Balázs (Fidesz) felhívta a figyelmet arra, hogy az új betegellátási rendszerben az óbudaiaknak 16 intézménybe kell majd eljárniuk. Abszurd, nonszensz dolognak tartja, hogy 50 szülészeti ágyon elláthassanak 450 ezer embert a jövőben. Rámutatott arra is, hogy sebészeti részleg hiányában az ÁNTSZ várhatóan nem ad majd működési engedélyt a Margit kórháznak.

Csókay András úgy vélte, hogy az egészségügyben tapasztalható bizonytalanság miatt a dolgozók nem tudnak a munkájukra koncentrálni, s ennek súlyos kihatásai lehetnek. A professzor szerint a szakmailag elfogadhatatlan átszervezések miatt „a legszörnyűbb dolog, amit már most is látunk, az a havi több száz, teljesen értelmetlen halál, ami már most kézzelfogható és bekövetkezik, s ami ezelőtt 5-6 vagy akár 20 évvel nem történt meg”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik