A legnagyobb hírcsatornák, a BBC-től az al-Dzsazíráig egyaránt vezető anyagként számol be a kormányellenes tüntetésekkel kísért magyarországi nemzeti ünnepről, emlékeztetve az október 23-i zavargásokra.
A BBC beszámol a szerdán talált Molotov-koktél-gyárról, a Fidesz délutáni ünnepi rendezvényéről, valamint a teljes rendőri készültségről. A magyarországi tüntetések ismét erőszakossá fajultak a demonstrálók és a rendőrség között Budapest utcáin – írja. A zavargások akkor kezdődtek, amikor a nacionalista Budaházy Györgyöt őrízetbe vették a rendőrök a nap folyamán. A rendőrség vízágyúkkal és könnygázgránátokkal tisztítja meg a főváros utcáit – olvasható a BBC internetes oldalán.
A The Times Online azt emeli ki, hogy a magyarországi utcákon feltűnt történelmi árpádsávos zászló új politikai feszültségeket eredményezett az országban.
Az al-Dzsazíra tévécsatorna pedig arról számol be, hogy az ünnepi megemlékezek alatt jelentős számú tömeg tüntetett a magyar miniszterelnök és kormánya ellen, többek között “kommunista disznóknak” nevezve őket. Az al-Dzsazíra is kiemelte a nagyfokú rendőri készültséget, emlékeztetve a tavaly őszi eseményekre. Közel ezer demonstráló kövekkel és üvegekkel támadta a rendőröket – írják a kialakult utcai zavargásokról.
A Reuters-en olvasható “Több ezren tüntetnek a kormány ellen a nemzeti ünnepnapon” című cikk szerint a tavaly kezdődő – Gyurcsány Ferenc lemondását követelő – demostrációs hullámhoz kötődik a március 15-i tüntetés is. A hírügynökség beszámol arról, hogy a nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezéseket kormányellenes bekiabálások szakították meg. A Reuters arra is emlékeztet, hogy a tavalyi zavargások, tüntetések során összesen 800 tüntető és rendőr sebesült meg.
Az OÖ Online osztrák hírügynökség beszámolójában a magasfokú rendőri készültséget emeli ki, mellyel a rendőrség egyrészt a tavaly őszi rendbontásokat, másrészt a szélsőséges csoportok megmozdulásait akarja elkerülni. A nemzeti ünnep könnygázzal fejeződött be – írja az osztrák beszámoló, hangsúlyozva, hogy a rendőrség a kormányellenes demonstrálók által épített barikádokat számolja fel, vízágyúkat és könnygázgránátokat bevetve.
A belgák szerint félünk
A Le Soir nevű belga lap beszámolója szerint a kormány otthonmaradásra kérte a lakosságot, attól tartva, hogy a megmozdulások erőszakos összecsapásokká fajulnak, a nagykövetségek pedig az érzékeny belvárosi körzetek elkerülésére szólították fel a külföldieket. Maurin Picard emlékeztet, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz – amelyet populista jobboldali erőként jellemez – nagygyűlést rendez az Erzsébet hídnál, s a kormány tart attól, hogy ez elfajulhat. A jobboldali ellenzék viszont azzal vádolja a kormányzatot, hogy szándékosan dramatizálja a helyzetet.
“E riasztó nyilatkozatok ellenére azonban a megfigyelők bíznak abban, hogy a különböző ceremóniák rendben fognak lezajlani. Egyrészt a zavargásellenes erők nagy hatást keltő felvonultatása a jelek szerint elriasztotta az embereket attól, hogy kimerészkedjenek az utcákra” – írja a lap, utalva egy közvélemény-kutatásra, miszerint a megkérdezettek 50 százaléka azt válaszolta, hogy otthon marad majd az ünnepen. “Emellett a közvéleményben már egyfajta fásultság érzékelhető a Fidesz szitkozódásai iránt” – idézi a belga újság egy Budapesten dolgozó külföldi diplomata véleményét. Ehhez egy másik diplomata hozzáteszi: a hosszú és várhatóan napos hétvégén a budapestiek kirajzanak majd vidékre.
Kurier: riadókészültség Budapesten
Der Standard : nagyfeszültség a forradalom napján
A szintén osztrák Der Standard című liberális napilap Nagyfeszültség a forradalom napján címmel közölte budapesti tudósítója beszámolóját. Ebben Gregor Mayer egyebek között arról számolt be: sok magyar tart attól, hogy a múlt év őszéhez hasonlóan ismét szélsőjobboldali kormányellenes erők rendzavarásaira kerülhet sor. Emlékeztetett arra, hogy a rendzavarások Gyurcsány Ferenc miniszterelnök “hazugságbeszéde” következtében történtek. Kiemelte, hogy a ma is tisztázatlan körülmények között nyilvánosságra került beszédben a miniszterelnök elismerte: a választási kampányban nem a teljes igazságot mondták el a költségvetés drámai helyzetéről.