Belföld

Szonda Ipsos: a lakosság többsége elítélte a kordonbontást

A magyar lakosság relatív többsége, 44 százaléka helyteleníti a Fidesz pénteki kordonbontását, és 68 százalék tart attól, hogy a polgári engedetlenségi akció további utcai zavargásokhoz vezethet - derült ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából.

Závecz Tibor kutatási igazgató a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsor megbízásából készített felmérés eredményét ismertetve elmondta, hogy az első kérdés, amire választ vártak, az volt, hogy az emberek helyeslik-e a Fidesz képviselőinek kordonbontását.


A magyar lakosság relatív többsége, 44 százaléka helytelenítette a Fidesz lépését, és 35 százalék mondta azt, hogy helyesli a képviselők tettét. Mivel egy újszerű demokrácia-gyakorlási műfajról van szó, a szokásosnál nagyobb a bizonytalanság ebben a kérdésben: 21 százaléknyian nem tudtak ebben a kérdésben állást foglalni – mondta. Megjegyezte: a szocialista tábor kilenctizede felsorakozott a párt álláspontja mögé, azaz elutasítják a kordonbontást, míg a Fidesz-tábor héttizede támogatja egyértelműen a lépést.


A második kérdés az volt: a válaszadó tart-e attól, hogy a polgári engedetlenségi mozgalom újra zavargásokhoz vezethet. Erre a kérdésre az emberek 68 százaléka azt mondta, tart attól, hogy erőszakos cselekmények lesznek a fideszes képviselők kordonbontása miatt, egynegyedük pedig elutasította ezt a lehetőséget. Azok között, akik helyeselték magát a kordonbontást, 50 százalék mondta azt, hogy tart a zavargásoktól és 40 százalék utasította ezt el. Az MSZP-szimpatizánsok kilenctizede tart az eszkalációtól; a Fidesz-táborban 48 százalék tart az utcai zavargásoktól, 43 százalék szerint pedig ez nem várható.


Arra a kérdésre, hogy kit tart felelősnek a kialakult helyzetért – a kormányt, a Fideszt vagy az egész politikai osztályt – a lakosság többsége, 53 százalék válaszolta azt, hogy az egész politikai elit; 22 százalék szerint a kormány, 13 százalék szerint a Fidesz a felelős. Mindkét párt táborára igaz, hogy több mint 50 százalék szerint a másik oldal a felelős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik