Belföld

Négy formanyomtatvány lesz a vizitdíjak beszedéséhez

Négy fajta nyomtatvány készült a vizitdíj és a kórházi napidíj beszedésének igazolására. Február 5-től folyamatos lesz a tömbök árusítása.

Az egyik nyugta és készpénzfizetési számla alkalmas a különböző jogcímek (házi- és szakorvosi vizitdíj, kórházi napidíj) feltüntetésére 300 forintos egységáron, a másik kettőben, az előbbieken kívül a különböző mértékű díjak (300-600-1.000 forint) is beírhatók. Minden bizonylaton szerepelni kell a szolgáltatást igénybevevő nevének és taj-számának, az egészségügyi szolgáltató nevének, címének, adószámának és aláírásának.

A nyugták javasolt fogyasztói ára bruttó 150 forint körül lesz, a számláké 200 forint. A tömböket felhasználás előtt nyilvántartásba kell venni, ehhez is készültek nyomtatványok. A tömböket a Pénzügyminisztérium, valamint az Egészségügyi Minisztérium is elfogadta hivatalos bizonylatnak – mondta Kővári István, Magyar Nyomtatványgyártók- és Forgalmazók Országos Szövetségének ügyvezető alelnöke.

Február 15-ig az ország legtöbb nyomtatvány, papír, írószer kereskedelemmel foglalkozó szakboltjában kaphatóak lesznek a termékek – tette hozzá az ügyvezető alelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik