Belföld

Vitázna a cikkíróval Schmidt

A Terror Háza Múzeum főigazgatónője közleményben jelentette be, hogy nyilvános vitára hívja Horváth Zsoltot.

Schmidt Mária a Hír Televízió kamerái előtt, élő adásban kíván válaszolni Horváth Zsoltnak a Magyar Nemzet 2006. január 15-i számában „Schmidt Mária ante portas” címmel közölt publicisztikájában a személyét érintő állításaira.

Horváth Zsolt tollából született írás szerint ugyanis Schmidt Mária a milliárdjai és nagytőkés barátai segítségével akarja eltávolítani Orbán Viktort a Fidesz éléről. A cél eléréséhez pedig üzlettársa, Nobilis Kristóf, Spéder Zoltán és Bajnai Gordon nyújtja a segítséget. A vélemény rovatban megjelenő publicisztika Áder Jánost is támadta, a szerző tényként állítja, hogy a volt frakcióvezető lenne az új jobboldali párt elnöke.


Ismeretlen újságíró


Horváth Zsolt egyébként az újságírók és a Magyar Nemzet munkatársai között teljesen ismeretlen szerző. Korábbi cikkeit a FigyelőNetnek eddig nem sikerült megtalálnia a napilap archívumában.


Az MTI szerdán kora estig többszöri próbálkozás ellenére sem tudta elérni a Magyar Nemzet vezetőit.


A Hír TV várja a feleket


„A Hír Televízió természetesen áll rendelkezésre erre a beszélgetésre” – mondta Gajdics Ottó hírigazgató. Schmidt Máriát már keresik, és próbálnak időpontot egyeztetni vele – tette hozzá. A műsor időpontjáról és arról, hogy a vita melyik adás részét fogja képezni, a hírigazgató még nem tudott pontos információt adni, ám hozzáfűzte: akár külön műsort is szervez a beszélgetésnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik