Belföld

Milliárdos eszközbeszerzés a rendőrségnél

Milliárdos eszközbeszerzést is tartalmaz a rendőrség csütörtökön elfogadott intézkedési terve, amely többek között új tömegoszlatási taktika kidolgozását is tartalmazza.

Az országos rendőrfőkapitány emlékeztetett: az MTV-székház ostromakor „a felszerelési hiány miatt” sérült meg a rendőrök döntő többsége. Az intézkedési terv mintegy egymilliárd forintos eszközbeszerzést tartalmaz, amelyre a kormány 460 millió forintot nyújtott erre a célra a rendőrségnek, de uniós források is rendelkezésre állnak. Megjegyezte, hogy a legkorszerűbb eszközöket szeretnék megvásárolni az állomány számára.

Bene László elmondta, még a csütörtöki napon aláírja az intézkedési tervet, amely jogszabály-változásokra teendő javaslatokat, valamint belső normák módosítását is tartalmazza. Az intézkedési tervben külön fejezet foglalkozik a humánigazgatási intézkedésekkel, így az állomány képzésével és azzal, hogy milyen módon foglalkoznak az állomány mentális állapotával a bevetések előtt, alatt és azt követően.

Az intézkedési terv közrendvédelmi és bűnügyi területen is feladatokat szab, így például a bűnügyi információszerzés javítását. A közrendvédelmi területen a Rendészeti és Biztonsági Szolgálat, valamint a vidéki csapatszolgálati századok felkészítésén túl új taktikai elemeket is kidolgoznak a rendőrök. Ennek „fő célja az, hogy képesek legyünk egy hasonló esetben arra, hogy a legagresszívebb, a legtámadóbb részét a tömegnek elkülönítsük” a békésen viselkedő demonstrálóktól – fogalmazott Bene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik