A Népszabadság írása szerint az új, 2007 januárjától bevezetendő kormányzati értékelő rendszer lényege, hogy kapcsolatot teremtsen a munka minősége, mennyisége és a jutalomként kifizetett összegek között. A struktúra azt a célt is szolgálja, hogy főnök és beosztott között kötelező legyen a visszacsatolás.
A köztisztviselők értékeléséhez egy ötfokozatú skálát alkalmaznak, a legjobbak közé mintegy tíz százalék férhet be. A kiválóan teljesítők mögött egy huszonöt százaléknyi, magas minőségű munkát végző derékhad következhet. Szetey Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára úgy számol, hogy több mint ötven százalékuk tartozik majd az elvárható szinten teljesítőkhöz, a gyengék pedig az alsó tíz-egynéhány százalékot teszik ki.
A közigazgatás javuló színvonalát az új – vezetők esetében kötelező pályáztatási rendszer – biztosítja majd. A jövő év második felétől az egységes képzési rendszer keretében már figyelembe vennék a teljesítmény-ellenőrző mechanizmus tapasztalatait. Kiderülhet az is, hol van szükség erősítésre, s az alkalmas tudású szakembereket ebben az irányban segíthetnék az előrelépésben. Szetey szerint érdemes lesz hatékonyan dolgozni, a legjobbak ugyanis 4,5-7 havi fizetésüket is megkaphatják jutalomként.
A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató Központ (KSZSZK) már 2007 januárjától működni kezd, feladata szerint egyszerre vezeti majd az adminisztrációt és egy új nyilvántartást. Jövőre a KSZSZK 80 millió forintos költségvetéssel kezd, az európai uniós pályázatok önrészéből pedig fejlesztésekre további 250 milliót kaphat, s a következő években átveheti a tárcák személyügyi adminisztrációját.
A központi közigazgatásban hamarosan lezárul az elbocsátási hullám, amely a Népszabadság információi szerint összesen 6300 embert érint.
