A szaktárca kedd délután ismertette az országos intézetek főigazgatóival azt a tervezetet, amely ismerteti, a minisztérium hogyan képzeli ezután működtetésüket a Népszabadság információi szerint. Több intézményt ugyanis összevonnának, de radikális ágyszámcsökkentésről és a megszüntetésről is szó esett. A napilap szerint az intézményvezetőknek csak két hetük maradt arra, hogy kiválasszák a tárca által kínált javaslatokból a számukra leginkább elfogadhatónak tűnő megoldást, vagy esetleg új elképzeléssel álljanak elő.
Értékes kórházépületek
A jelenlegi tizennégy intézet közül a még nem végleges koncepció szerint a jövőben mindössze a kardiológiai, az onkológiai és a rehabilitációs intézet működhetne változatlan módon. A szaktárca több intézet épületét (például tüdőgyógyintézet, pszichiátria) értékesítené. Az is szinte biztos, hogy az igen értékes lipótmezei ingatlant eladják.
A Népszabadság értesülései szerint három intézmény biztosan megszűnik: az Alkotás utcai sportkórház, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, valamint a Szabolcs utcai kórház. Utóbbiból azonban kimentenék az őssejt-transzplantációs részleget, és a szívsebészetet, amelyeket a MÁV-, illetve a Honvéd Kórházba költöztetnének.
Fontos átalakítás lenne az is, hogy a sportegészségügy felügyeletét a jövőben az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumhoz delegálnák.
Több kórház veszélyben
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet és az Amerikai úti idegsebészet jövője egyelőre kétséges. A tárca tervezete szerint egyes feladataikat át kéne adniuk más kórházaknak, hogy így csökkentsék az ágyaik számát, vagy el is költözhetnek.
Megmenekül viszont az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (OBSI), igaz, a jövőben kilencvennel kevesebb ágyon gyógyíthatna. Az OBSI lehetséges, hogy a Semmelweis Egyetem két tanszékét (trauma és ortopédia) is befogadja.
Az eddiginél jóval kisebb lesz a Korányi tüdőgyógyintézet, több szakterülete (például a belgyógyászat vagy az urológia) megszűnik. Alternatív lehetőség, hogy a budai MÁV-kórház területére költözik a megmaradó feladataival.
A szanatóriumokat megkapják az önkormányzatok
Az egészségügyi tárca három szanatóriumát – a sopronit, a Kékestetőn lévő mátrait, valamint a balatonfüredi szívkórházat – átadná az önkormányzatoknak. A parádfürdői állami kórház közfinanszírozását megszüntetnék.
