Szijjártó Péter szerint komoly károkozás az országnak, amikor az egyik legnagyobb vállalat vezetője arról beszél, nem is a korábbi ígéretekkel ellentétes szolidaritási adó összegével van gondjuk, hanem azzal, hogy ezután komolyan lehet-e venni Magyarországot.
Reagálva a Molnár Lajos egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra, a szóvivő azt mondta, a kabinet továbbra is reformnak hazudja a kormányzati pénzbehajtást.
A Fidesz úgy látja, hogy az elmúlt hetek kormányzati intézkedései „a súlyos válságból kétségbeesetten kiutat kereső kabinet ideges kapkodása”, amelyben „ígéreteket szegnek meg, alkotmányt és törvényt sértenek”, majd ezt közpénzen magyarázzák.
Szijjártó Péter kétségbeesett pr-akciónak nevezte a 341 kormányzati autó eladását, mert az nem helyettesíti a kormányzást, és ezzel a kabinet hiába keresi a válságból kivezető utat.
A szóvivő az október 23-i eseményekről készült nem nyilvános rendőri jelentésről azt mondta, Gyurcsány Ferencnek súlyos a felelőssége a rendőri brutalitásokban, azonban a kormány el akarja tussolni, hogy pontosan mi történt október 23-án.
