Belföld

Pesti beszámolókat hallgattak a vidéki tüntetők

Összesen mintegy 1300-an tüntetek vidéki nagyvárosokban a kormány távozását követelve. Mindegyik helyszínen a hétfői pesti eseményekben részt vett demonstrálók élménybeszámolóit hallgatták társaik.

Szekszárdon közel ötszázan hallgatták – többször hangos, indulatos kifakadásokkal kísérve – a Budapestről hazatért tüntetők beszámolóját az október 23-i eseményekről. A Garay-szobor talapzatán felszólalók kijelentették, s a tömeg megerősítette, nem félnek, nem futamodnak meg, kitartanak a „kormány, a hazugság” ellenében.

Debrecen főterén több mint 300-an követelték Gyurcsány Ferenc és kormányának lemondását. Az egybegyűltek előbb meghallgatták azokat, akik október 23-án Budapesten voltak, s átélték az ott történteket. A debreceni tüntetők éles hangon ítélték el a rendőri beavatkozást a fővárosi tüntetők ellen.

Az eső ellenére is folytatták demonstrációjukat Szombathelyen a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követelők. A Szentháromság szobornál 250-300 ember gyűlt össze.

A székesfehérvári tüntetők abban állapodtak meg, hogy ezentúl hétvégén sem tartanak szünetet: mindennap tüntetnek mindaddig, míg el nem érik céljukat, Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását. A Városház-téren mintegy százan követelték Gyurcsány Ferenc és a kormány lemondását és fejezték ki felháborodásukat a hétfői budapesti rendőri fellépések miatt.

Három nap kihagyás után kedd este ismét tüntettek Sopronban Gyurcsány Ferenc és a kormány lemondását követelve – tájékoztatta a demonstrációs bizottság tagja az MTI-t. Gőbl György közlése szerint közel 90-en gyűltek össze a szakadó esőben a főtéren, s hallgatták meg a hétfői budapesti utcai összecsapások résztvevőinek beszámolóit. A soproniak szerint a rendőrség brutálisan lépett fel a tüntetőkkel szemben, ezért a budapesti rendőrfőkapitány lemondását is követelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik