Az Országos Választási Iroda tájékoztatása szerint a választásokat a többi között jogosulatlan szavazás, összeférhetetlenség, ruhaosztás, kampánycsendsértés miatt kell megismételni. Pamukon például, ahol egyetlen szavazat döntött a két polgármesterjelölt között, a választást azért kell megismételni, mert az urnás szavazást kérők közül ketten nem tudták leadni a voksukat, noha szándékukat jelezték.
A választási törvény értelmében akkor ismételtethető meg a választás, ha a választási bizottság, illetve a bíróság olyan jogszabálysértést állapít meg, amely érdemben befolyásolhatta az eredményt. A választást 30 napon belül kell megismételni. A legtöbb megismételt választást Pest megyében tartják: Albertirsán, Budakalászon, Kerepesen, Vasadon és Valkón.
A már említett települések mellett a baranyai Baranyaszentgyörgyön, a hajdu-bihari Balmazújvárosban, a jász-nagykun-szolnoki Nagyivánon és Tiszabőn, a somogyi Pamukon és a szabolcs-szatmár-beregi Rohodon várják a választókat az urnák elé október 29-én. A 13 említett településen túl már csak Zalalövőn képzelhető el, hogy meg kell ismételni a választást: a zalai településen a jogorvoslati határidő csütörtökön jár le.
Kisebbségi választást a már említett Csökmő mellett Albertirsán tartanak. A választás megismétlése és új (időközi) választás kiírása között a törvény különbséget tesz; utóbbira szavazategyenlőség miatt kerülhet sor négy hónapon belül.
