Egész héten a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) félpályás demonstrációira lehet számítani Baranya megyében az 56-os úton a Mohács irányából Udvari felé tartó oldalon, Drávaszabolcson, Békés megyében a 44-es és a 47-es út több szakaszán, Borsodban pedig a 26-os és a 3-as úton. Csongrád megyében a 43-as út egy szakaszán, illetve Nagylaknál találkozhatnak majd gyakrabban traktorokkal, teherautókkal, Győr-Moson-Sopron megyében a 85-ös főúton Kópházánál, a 14-es úton Városszabadinál, Hevesben pedig Dormándnál, Kápolnánál, valamint Gyöngyös és Karácsond között.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében szintén vasárnapig kaptak a gazdák engedélyt a 44-es, 33-as, 46-os, 31-es és 32-es út egyes szakaszaira. Ezenkívül a négyes úton is tüntetés várható Karcagnál, Kisújszállásnál és Surjánnál is. Komárom-Esztergom megyében a 81-es úton Bakonysárkány és Nagyigmánd között, ezt követően pedig Komáromig a 13-as úton lehet demonstráció. Szabolcsban Nyíregyházánál, Vásárosnaményban, Kocsordon, Rakamaznál, illetve a 41-es főúton lesznek a gazdák. Vas megyében a rábafüzesi határátkelőhelynél, Veszprémben pedig a miniszterelnök szülővárosában, Pápán.
Ezenkívül Zala megyében péntekig reggel kilenc és délután négy között a 75-ös és a 86-os útnál várható fennakadás a közlekedésben, Fejér megyében a 61-es, 62-es és 63-as, illetve a 7-es út bizonyos szakaszain lesz demonstráció péntekig, a 100-as és 64-es úton pedig szombatig. Szintén szombatig kaptak a gazdák engedélyt Hajdú-Bihar megyében Berettyóújfalun, a 35-ös és a 4-es utaknál. Jövő keddig lesznek viszont az utakon a gazdák Pest megyében az Üllői körforgalomnál, Kiskunlacházánál, Pécelnél és Érdnél, Somogyban a 61-es és a 67-es útnál, Tolnában pedig az 56-os és a 6-os útnál, valamint Nagydorognál és Iregszemcse külterületén.
A legtovább, jövő hét csütörtökig Balassagyarmatnál demonstrál a Magosz.
A Magosz demonstrációinak állomásait itt olvashatja részletesen >>
