Az eseménynek csak néhány országos lap és internetes portál szentel teret, a hírtelevíziók pedig az eredmények mellett Sólyom László beszédét ismertették, amelyben – a Realitatea TV szerint – az államfő azt kérte Gyurcsánytól, mondjon le kormányfői posztjáról.
A Hotnews.ro internetes hírportál elemzést közöl, amelyben Ambrus Béla megállapítja, hogy meglepetésnek számít az önkormányzati választások végeredménye, mivel mindössze a tisztségben lévő polgármesterek 35 százalékának voksoltak ismét bizalmat az állampolgárok, noha a korábbi közvélemény-kutatások szerint a lakosság többsége elégedett volt az elöljárók teljesítményével. A szerző a kiszivárogtatott májusi Gyurcsány-beszéddel magyarázza ezt a látványos fordulatot, amely következtében „az ellenzék fényes győzelmet aratott”.
A helyzet nem változott
Meglehetősen kemény hangvételű nyilatkozatnak minősíti az elemző Sólyom László urnazáráskor elhangzott beszédét, majd megjegyzi, hogy Orbán Viktor azért nem vett részt a Kossuth-téri tüntetésen, mert halálos fenyegetést kapott.
A hírportálon közölt elemzés szerint a magyarországi helyzet nem változik, hiszen az önkormányzati választásoktól függetlenül az Országgyűlés összetétele a régi marad. A szerző hozzáteszi: az államfő ennél többet nem tehet, és noha a lakosság többsége ellene van, Gyurcsány továbbra is számíthat a parlamenti többség támogatására.
Ambrus szerint a magyarországi politikum soha nem volt ennyire megosztott. Orbán korábbi nyilatkozatára utalva, miszerint Magyarországot szakértői kormánynak kellene irányítania, úgy véli, a hatalom kedvéért Fidesz sem tenné kockára népszerűségét.
A Gandul napilap szerint a magyarországi „szélsőjobb” Kossuth-téri tüntetése után mind a hazai, mind a külföldi közvélemény Gyurcsány Ferenc és kabinetjének „túlélési próbájaként” tekint az önkormányzati választásokra.
Elszalasztott lehetőség
A bukaresti média a román kisebbség önkormányzati választására is kitér. A Gandul cikkének szerzője megjegyzi, hogy noha tíz éve beszélnek róla, a magyarországi kisebbségeknek mai napig sincs képviselőjük a törvényhozásban, így őket kizárólag csak az önkormányzatban képviselik.
A Gardianul című napilap szerint a magyarországi románok szempontjából a magyar hatóságok ismét „elszalasztották azt a lehetőséget”, hogy az országban élő kisebbségek „mérvadóan képviseltethessék magukat az általuk lakott közigazgatási egységben”.
Az újság idézi a Magyarországi Románok Koalíciójának elnökét, aki kijelentette: ígéretet kapott a nép ügyvédjétől, hogy négy év múlva, a következő önkormányzati választásokon már érvénybe lép az a törvény, amely megszüntetheti az etnobizniszt – írja a Gardianul.
