Belföld

Rendőrök a pajzs mögött

A budapesti zavargásokban megsérült rendőrök jól vannak, többségük elhagyta a kórházat. Folyamatos készültségben állnak, amikor lehet, laktanyákban, kollégiumokban pihennek – az FN kíváncsi volt, kik állnak a pajzsok és a sisakok mögött.

Lassan két hete naponta több ezer rendőr várja a bevetési parancsot Budapesten. Az MTV székházának szeptember 18-i ostroma óta az ország minden területéről vezényeltek egységeket a fővárosba. A rendőrök feszültek, idegesek, de jól esik nekik a lakosság rokonszenve.

Példátlan összefogás

Gálik Viktória, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) sajtóreferense szerint folyamatosan „zúdulnak” hozzájuk a köszönőlevelek, amelyekben a lakosság a rendőrök önfeláldozó munkájáért mond hálát. Hihetetlen mértékben érkeznek felajánlások is – pénz, gyógyszer, étel – a lakosság és a cégek részéről, a mennyiség miatt már gondot okoz a küldemények befogadása is – tette hozzá. A kollégák közt is teljes a szolidaritás: a háttérintézmények munkatársai tömegesen ajánlják föl segítségüket a készenlétieknek.

A múlt héten megsérült rendőrök közül már csak néhány súlyos sérült van kórházban, a nyolc napon túl gyógyuló sérültek többsége otthon lábadozik, a többiek visszatértek a szolgálatba – mondta Gálik Viktória a FigyelőNetnek. Sok rendőr, miután sérülését a helyszínen ellátták, nem ment kórházba, hanem inkább visszatért bajtársaihoz – egészítette ki az információt Bárdos Judit, a Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.

Fáradtság, feszültség

Egy neve mellőzését kérő hölgy a FigyelőNetnek elmondta: férje rendőr, a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál – őket hívták korábban készenléti rendőrségnek – teljesít szolgálatot. Szeptember 19-én hajnalban, az MTV székház ostromakor hívták be szolgálatra, végigküzdötte az első napokat. „Leírhatatlan az érzés, amikor az ember a TV-ben nézi a zavargásokat, és tudja, hogy valaki az egyik sisak mögött az ő párja” – fogalmazott. Bár telefonon többször beszéltek, férjét először egy hét után engedték haza 24 órára. Mint mondta, enyhült annyira a helyzet, hogy ha „minden jól megy”, legközelebb a választások után láthatják egymást.

A laktanyában feszült a helyzet, a rendőrök fáradtak, ingerültek, mindenkinek hiányzik a család, az otthon – elevenítette fel férje élményeit a hölgy. Az ellátás jó, alsóneműiket maguk mossák, a körülményekre nem volt panasza – tette hozzá. Ami viszont a szolgálatban lévő rendőröknek és a hozzátartozóknak is rendkívül fáj, hogy az erőszakos események megszűnése után a média a rendőri túlkapásokat domborítja ki, ami a közvéleményben háttérbe szorítja a sérüléseket, a helytállást – mondta.

Felkészültek a rendőrök

A készenlétbe helyezett rendőrök „munkásszállásjelleggel” vannak elszállásolva, naponta kapnak meleg ételt, ami a főtitkár saját tapasztalata alapján az utóbbi napokban igen bő és tartalmas. „Békeidőben” a rendőrök 24 óra szolgálat után 72 órás pihenőidőt kapnak, amit a rendkívüli helyzet természetesen felülírhat, de a főtitkár nem akart ennek kapcsán találgatni.

A REBISZ igyekszik kétnaponta hazaküldeni az embereket, de Gálik Viktória szerint van olyan vidéki rendőr, akit olyan messziről rendeltek be, hogy a 24 órás kimaradás fele utazással telne, ezért a fővárosban marad. Ha valaki mégsem mehetne haza, a családtagok is tehetnek látogatást a laktanyában. A rendőröket egyébként több helyszínen, a REBISZ laktanyájában, a rendőr szakközépiskola adyligeti kollégiumában, és az ORFK egyéb objektumaiban szállásolták el – tájékoztatott a sajtóreferens.

Gálik Viktória határozottan cáfolta az egyes sajtótermékekben megjelent állításokat, amelyek szerint egyes helyszíneken „irodistákat” vezényeltek ki a randalírozók ellen. Előfordult, hogy az elmúlt héten közrendőröket kellett kivezényelni a tüntetők ellen, de az iskolában mindenki megkapta a megfelelő kiképzést, ezenkívül a rendőrök minden évben részt vesznek egy kötelező csapatszolgálati kiképzésen, ahol többek között tömegoszlatást is gyakorolnak – mondta. Elsősorban azonban a REBISZ emberei vesznek részt az „események sűrűjében”, akik például a focimeccseknek köszönhetően nagy tapasztalattal rendelkeznek a tömegkezelésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik