Belföld

Bírósághoz fordult az egészségügyi miniszter

Miután csütörtökön a patikák nagy része reggel nyolc óra helyett tíz órakor nyitott ki – tiltakozva a kormány patikaliberalizációs elképzelései ellen – ismét bírósághoz fordult Molnár Lajos.

„Mivel a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöksége az általa kért, majd kérésére meghosszabbított határidőig nem vonta vissza sztrájkfelhívását, ezért a jogsértő állapot megszüntetése miatt az egészségügyi miniszter a mai napon ismét bírósághoz fordult” – írta a minisztérium közleményében.

Molnár Lajos miniszter és Hávelné Szatmári Katalin kamarai elnök csütörtöki megbeszélésén szóba került, hogy a szaktárca vezetője előző nap a munkaügyi bírósághoz fordult, mert a patikusoknak ezt a fajta tiltakozását jogszabályellenesnek tartja. A miniszter arra kérte a kamara elnökségét, hogy csütörtökön 15 óráig vonja vissza a sztrájkfelhívást, abban az esetben eltekint az újabb bírósági eljárás megindításától.

A kamara álláspontja szerint azonban nem tett közzé sztrájkfelhívást, ezért azt visszavonni sem tudja. A miniszternek szerdán küldött válaszlevelében Hávelné Szatmári Katalin kiemelte: „A Magyar Gyógyszerész Kamara semmilyen formában nem hívta fel tagjait sztrájkra, és e kérdésben a kamara testületei határozatot sem hoztak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik