Belföld

Szétoszlatták a Markó utca felé tartókat

A Kossuth téri tüntetők egy több száz fős csoportja előzetesből szabaduló társaik köszöntésére indult a térről. Szemtanúk szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult fel. Hét órára a határozott rendőri felszólításra az emberek szétoszlottak.

Pirosra festették volna őket

Az MTI információi szerint festékadalék is volt a Markó utcába irányított vízágyúban. Garamvölgyi László hozzátette: a piros festékanyag azt a célt szolgálja, hogy egy esetleges rendbontásnál az abban résztvevőket a vízágyú bevetését követően, később is felismerjék. Az ORFK szóvivője szerint külföldön már használtak ilyen festékanyagot, Magyarországon még nem.

A Kossuth téren tartózkodó olvasóink elmondása szerint mintegy 300 ember kivált a Kossuth téri tüntetők közül, és a Nagy Ignác utcába vonult. Meg nem erősített hírek szerint azért, hogy előzetes letartóztatásból most szabaduló társaikat üdvözöljék.

A rendőrség nagy erőkkel vesz részt az eseményekben, a helyszíni beszámolók szerint kordonnal zárták le a Nagy Ignác és az Alkotmány utca sarkát a tüntetők csoportja mögött, felsorakoztak a készenléti rendőrök. A kordon mögé vízágyút is felvonultattak.


A rendőrség felszólítására a tömeg szétoszlott, visszatértek a Kossuth térre, a Markó utcát és környékét fokozottan őrzik.


Kiengedték Tomcatet


Az MTI tudósítása szerint tucatnyian demonstráltak a fogva tartott rendzavarókért csütörtök este a Markó utcai Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt. Később 150-200 ember érkezett a helyszínre, akiket a rendőrök kiszorítottak a területről.


A tiltakozók megjelenésükkel szolidaritásukat szerették volna kifejezni a több mint 130 olyan fogva tartottért, akiket a rendőrség a múlt heti fővárosi zavargások alkalmával vett őrizetbe. Mi őket politikai foglyoknak tartjuk – mondta újságíróknak Molnár Tamás, a kormányellenes Kossuth téri tüntetők egyik politikai ügyvivője. A környéken hatalmas a médiaérdeklődés.


Egy Kossuth téri felhívás szerint egyre többen indultak el, fél hét után mintegy 150-200 ember érkezett a helyszínre. Őket egy hirtelen felállt rendőri kordon nem engedte tovább a Markó utca felé. Időközben három fogva tartottat kiengedtek, közöttük a Tomcat néven ismert Polgár Tamást is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik