A Csernák Árpád író és színész által alapított és szerkesztett folyóirat, a Búvópatak impresszumában „polgári, kulturális és társadalmi havilapként” határozza meg önmagát. A különszám átfogó képet nyújt az olvasóknak az elmúlt napok tüntetéseinek legfontosabb eseményeiről.
A vezérszónok ez alkalommal is hangoztatta: „spontán” tiltakozásról van szó, amelynek elsődleges célja az „elmebeteg” miniszterelnök lemondatása.
Ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy vasárnap választás lesz – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy a kaposvári választók a két polgármesterjelölt közül Szita Károlyra adják a voksukat; arra, aki – mint hangoztatta – az elmúlt három ciklusban már bizonyított, s nagyon sokat tett a városért.
A résztvevők többsége a múlt hétfő óta tartó demonstráció állandó résztvevője, s így már számon tartják egymást. Amint azonban azt kedden este az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója maga is tapasztalta: nemcsak egymást, hanem azokat is, akiket nem ismernek.
A felszólalók egyike azt fejtegette, hogy a szocialisták – „provokátoraik révén” – az elmúlt napok eseményeivel az októberi választásról akarják elterelni a figyelmet. Egy másik szónok egy aznapi friss hírre reagálva felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az Európai Unió elfogadta a magyar kormány konvergenciatervét. Mint mondta: „az EU nem törődik sem a magyar nép akaratával, sem azzal, hogy ez a kormány nyomorba dönti ezt a népet”.
